Hóból is megárt a sok

BENKŐ GÁBORBENKŐ GÁBOR
2007.11.28. 12:54
Címkék

Csütörtökön 15 órától játsszák újra a hétfőn havazás miatt félbeszakadt Sopron–MTK mérkőzést. Ha az időjárás nem szól közbe, a találkozóval véget ér a Soproni Liga őszi idénye.

Sopronban nem először fordult elő, hogy szélsőséges időjárási körülmények között rendeznek futballmérkőzést. Az FC Sopron–MTK bajnokin eleinte csak szállingózott a hó, később azonban felerősödött a szél, s mintegy fél óra elteltével fergeteges hóvihar nehezítette a játékosok dolgát. Az MTK vezető gólja után nem sokkal a hó már elfedte a pálya mészvonalait, ezért a játékvezető, Mészáros István a 38. percben beszüntette a mecscset. Ekkor még volt esély a folytatásra, hiszen a pályamunkások lapátokkal próbálták megtisztítani a vonalakat, ám mivel a havazás tovább erősödött, a bíró félbeszakította a mérkőzést.

Talán nem ártott volna kicsit még várni, hiszen 19 óra után nem sokkal elállt a hóesés, elcsendesedett a szél, s akkor befejezhették volna a találkozót. Az MTK vezetői már Sopronban jelezték, decemberben nem akarnak bajnokit játszani, a jövő évi pótlást pedig végképp elutasították. Ezt így gondolták a hazaiak is, főleg azért, mert elképzelhető, hogy Sopronban a télen szétszéled a csapat, s a tavasszal talán már csak az ifik léphetnének pályára az MTK ellen. A két klub ezért hamar megegyezett abban, hogy a mérkőzést lehetőség szerint még a héten pótolják. Ennek megfelelően az FC Sopron hivatalos honlapjára már kedden 11.20 órakor felkerült a hír, amely szerint eldőlt, hogy a félbeszakadt találkozót csütörtökön 15 órától játsszák újra. Délután háromnegyed egykor érdeklődtünk megerősítés végett a Magyar Labdarúgó-szövetség versenyszervezési osztályán, itt Vida Gábor kijelentette: a honlapon megjelentekkel ellentétben még nincs végleges időpont az ősz utolsó bajnokijának pótlására.

A meccsnap kijelölése egyébként nem csupán a klubok szándékaitól, hanem az időjárástól, elsősorban pedig a mérkőzést sugárzó televíziótól is függ. A versenyszervezési osztálynak tehát több szempontot is figyelembe kellett vennie, mielőtt véglegesítette a döntést.

Az egyeztetések után aztán még kedden kiderült, hogy mindenkinek megfelel a csütörtöki időpont, vagyis holnap 15 órától ismét összecsap a két együttes. A szabályok értelmében természetesen 0–0-ról kezdődik a mérkőzés.

A halasztással értelemszerűen az MTK járt rosszabbul, hiszen most még egyszer ki kell fizetnie az utazási költségeket. A buszbérlés, a benzinköltség, a játékosoknak kiadott élelemcsomag díja összesen százezer forint egy soproni túrán.

Legfrissebb hírek

Modric: Fárasztó, hogy az emberek 2019 óta az életkoromról beszélnek…

Olasz labdarúgás
18 perce

Debrecenben madagaszkári csatárral, Győrben boszniai védővel erősítettek az utolsó napon – lezárult az átigazolási időszak

Labdarúgó NB I
48 perce

Utánpótlás-válogatott középpályást szerződtetett a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
54 perce

A Fiorentina az új Parma, a Juventus örül az új ékének, aláírt Robinho fia is

Olasz labdarúgás
1 órája

„Eljött a pillanatod” – ezt üzente Curtis a feleségének a női kosár-vb előtt

Kosárlabda
1 órája

Samuel Petrás: Mindennap keményen kell dolgoznunk, hogy elérjük a Ferencváros szintjét

Labdarúgó NB I
1 órája

Jön a budapesti atlétikai világdöntő „főpróbája”

Atlétika
1 órája

Megint maratoni csatát kellett vívnia, de Zverev ott van a 32 között a US Openen

Tenisz
2 órája