Szeged: száz százalék

BERECZKY ATTILA, THÉKES ISTVÁNBERECZKY ATTILA, THÉKES ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2007.11.25. 00:56
Címkék
Hatodik meccsét is biztosan nyerte meg a Pick-Szeged, és százszázalékos teljesítménynyel végzett az élen csoportjában.

A Pick már csoportelsőként, a Breszt a KEK-indulást jelentő harmadik hely megszerzésének reményében lépett pályára. A fehéroroszoknak legalább egy pont kellett volna céljuk eléréséhez (a végső helyezésről döntő egymás elleni eredmény nem nekik kedvez az ugyancsak kétpontos Sarajevo ellen), s bár teljesíthetetlennek tűnt küldetésük, mindent megróbáltak. A bresztiek nyitott védekezése már a két csapat első találkozóján is meglepte a magyar bajnok játékosait – ezúttal sem volt másként. Motiváltan kezdtek a vendégek, s az első félidő jelentős részében remekül tartották magukat. Sőt!

Ha jobban koncentrálnak akcióik befejezésénél (vagy Puljezevics Nenad nem halmozza a bravúrokat), szorosabban is alakulhatott volna az állás. Így azonban 30 percnyi játék után 12–9-re vezettek a szegediek, és leginkább Herbert Gábor bokasérülése aggaszthatta Vladan Matics edzőt.

A folytatásban tíz perc alatt elfogyott a Pick előnye, s 17–17-nél már nagyon szépnek tetszett a világ a fehéroroszok számára. Nem sokáig, hiszen a magyar bajnok hamar a helyes mederbe terelte az eseményeket. A következő alig több mint tíz percet ugyanis 10–1-re nyerte meg a Pick-Szeged, ezzel szertefoszlottak a breszti KEK-álmok. A hajrára már sikerült néhány látványos megoldás is, a közönség pedig vastapssal köszönte meg kedvenceinek a százszázalékos teljesítménynyel kivívott továbbjutást.

Legfrissebb hírek

Eső miatt nem értek véget a magyarok meccsei a US Open selejtezőjében

Tenisz
5 órája

Csütörtöki sportműsor: ETO FC–Rapid 1. mérkőzés a Konferencialigában

Minden más foci
6 órája

Az ETO nekifut az utolsó akadálynak; Faluvégi Dorottya: A csőd és a sérülés az élsport része

E-újság
6 órája

Marshall-futballterv – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Rögzített helyzetek… – Thury Gábor jegyzete

Bajnokok Ligája
6 órája

Fucsovics tovább remekel, már negyeddöntős Winston-Salemben

Tenisz
6 órája

A BL-főtábla küszöbén a Bodö/Glimt, a másik három párharcban döntetlen született

Bajnokok Ligája
6 órája

Gyémánt Liga: Világos Adriana győzött a svájci özönvízben

Atlétika
7 órája
Ezek is érdekelhetik