Télen-nyáron a pályán

Vicc, őrültség vagy pusztán kíváncsiság?

Egyelőre nem tudni pontosan, de az tény, hogy hiába áll hosszú és eredményes futballpályafutás Bixente Lizarazu mögött – a védő világbajnok, Európa-bajnok és kétszeres Konföderációs Kupa-győztes lett a francia válogatottal, német klubcsapatával, a Bayern Münchennel pedig Bajnokok Ligája- és Világkupagyőzelmet, valamint hat Bundesliga-elsőséget ünnepelhetett –, maradt még hiányérzet a baszk sportemberben.

Nemrég ugyanis bevallotta, bár 2006 áprilisában felhagyott a profi labdarúgással, nem akar a babérjain ülni, és még nagy tervei vannak sportolóként.

A 37 éves Lizarazu szkeletonversenyzőként száguldozna a jövőben, és hogy a jégcsatornában sem csak bohóckodni akar, azt jelzi, a francia válogatott tagjaként utazna a 2010-es vancouveri téli olimpiára.

„Nem viccelek, tavaly decemberben kormányoztam először szkeletonszánkót – vallotta be Bixente Lizarazu. – Nagyszerű lenne, ha a legnépszerűbb sportág után egy kevésbé ismertet is magas szinten űzhetnék. Mindig az olimpiai részvétel volt az álmom, talán három év múlva teljesülhet is ez a vágyam. A torinói játékokon találkoztam Willi Schneiderrel, aki negyvenévesen lett Németország legjobbja ebben a szakágban, úgyhogy azt hiszem, nem késtem le semmiről.”

Magyarországon is szép számmal vannak olyan élsportolók, akik téli és nyári sportágakban egyaránt kipróbálták magukat. A kenus olimpiai bajnok Pulai Imre a legnagyobb név, akit az utóbbi években – amellett, hogy eredeti szakmáját is gyakorolja – a szánkózás csábított el: fiával ő is a 2010-es téli olimpiát célozza meg. Mellette jórészt a bobosok között találunk nyári atlétákat: a távolugró Margl Tamás, a tízpróbázó Kürtösi Zsolt, a futó Gyulai Márton vagy a diszkoszvető Kürti Éva egyaránt ott volt Torinóban. Érdekes módon, akárcsak Lizarazu, ők is a jégcsatornában való eszeveszett száguldást választották. Pulai szánkópartnere, a birkózó Seregi Gergő egyszer azt nyilatkozta, hiába törik össze magukat szinte minden lecsúszásnál, amikor sikerül épségben leérniük, az semmivel össze nem hasonlítható érzés. Vannak olyan sportolók is, akik téli és nyári számokban egyaránt megállnák a helyüket, ám legtöbbjüknél eljön az idő, amikor választaniuk kell. Szabolcsi Szilvia 1995-ben még rövid pályás gyorskorcsolyázóként szerzett ezüstérmet az európai ifjúsági olimpiai fesztiválon, öt évvel később pedig már pályakerékpárosként lett ötödik a sydneyi olimpián.

„Tizenegy évesen kezdtem gyorskorcsolyázni, és eleinte csak a változatosság kedvéért biciklizgettünk a társaimmal, hogy ne legyen annyira egyhangú a felkészülés. Aztán brahiból elindultunk egy-két versenyen – árulta el az azóta már visszavonult gyorskorcsolyázó-kerekes, akinek nehéz volt egyszerre két sportágra koncentrálnia. – Egy-két évig együtt csináltam a kettőt, de főleg mentálisan nem bírtam, hogy télennyáron helyt kell állnom. A pályakerékpáros szezon is eltolódott a téli hónapok felé, és miután egyre jobb eredményeket értem el két keréken, már nem is tanácsolták, hogy gyorskorizzak. Döntöttem, és nem is bántam meg a választásomat.”

Szabolcsinak annyiból mindenképpen könnyebb dolga volt, hogy – bár elsőre talán furán hangzik – rokon sportágakat választott. „Így van, a kerékpár és a gyorskorcsolya szinte ugyanazokat az izmokat mozgatja meg. Én például kerékpáros-pályafutásom elején sokáig abból éltem, amit még a gyorskorcsolya adott – mindenkinél erősebb voltam.”

l éve öttusázik, nem is akárhogyan: júliusban megnyerte az országos bajnokságot