Három súlyos tévedés

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
2007.11.16. 16:39
Címkék
Érdekes meccs volt a Fehérvár– ZTE Ligakupa-elődöntő. A hosszabbítás után véget érő mérkőzés főszereplője a kétgólos Sitku Illés mellett Szabó Sándor játékvezető volt, aki három esetben is igen súlyos hibát követett el.

Nem élete meccsét vezette Szabó Sándor. A bíró megítélésünk szerint jelentősen befolyásolta a Fehérvár– ZTE mérkőzés kimenetelét, hiszen mindkét csapat kárára súlyosan tévedett. Lapunk ebben a sorozatban nem osztályozza a játékvezetőket, de szabályaink szerint Szabó Sándor hármast kapott volna. Nézzük tételesen a nagy vihart kavaró ítéleteket.

  • 69. PERC: A zalai kaputól hét méterre felugró Disztl Dávidot ellökte a kilépő Djordje Babalj. A bíró büntetőt ítélt, első ránézésre szigorúan, de a lassításokat elemezve kiderült: a kapus nem érte el a labdát, csak a támadót, így jogosnak minősíthető a tizenegyes.

  • 77. PERC: A rossz ütemben becsúszó fehérvári Horváth Ádámot azonnal kiállította Szabó Sándor. Érthetetlen volt a szigor – lapot ért a megmozdulás, de semmiképpen sem pirosat.

  • 81. PERC: Két buktatást is elnézett gyors egymásutánban a játékvezető. A fehérvári tizenhatoson belül előbb Farkas Balázs, majd Horváth Gábor is egyértelműen szabálytalanul szerelte Milan Davidovot. Szabó Sándor, aki az esettől négy méterre állt, továbbot intett a jogos büntető helyett.

  • 115. PERC: Jusuf Dajic tört be a zalai tizenhatoson belülre, s amikor látta, hogy Djordje Babalj közeledik, azonnal eldobta magát, pedig a kapus hozzá sem ért. Mindenesetre ezzel megetette Szabó Sándort, aki büntetőt ítélt (ha már így döntött, járt volna a sárga lap a zalaiak kapusának), amelyet Sitku Illés értékesített, és ezzel továbbjutott a Fehérvár.

    A bírónak négy fontos ítélete volt, amelyek közül csak egy minősíthető helyesnek. Ezt a mérkőzés szakkommentátora, a négyszer a világ legjobb játékvezetőjének választott Puhl Sándor is így látta. A sokak által nyűgnek tekintett Ligakupa elődöntőjében a Fehérvár sokat tett a sikerért, de a továbbjutáshoz kellett Szabó Sándor több tévedése is. Az amúgy is megkérdőjelezett jelentőségű sorozatnak az ilyen bíráskodás csak rosszat tesz.

    És persze az sem segít a helyzeten, hogy Szabó Sándor nem nyiltkozik a történtekről. Természetesen megkerestük a játékvezetőt, de ő kategorikusan elzárkózott a beszélgetéstől. Pedig, ha esetleg önkritikát gyakorol, talán javított volna a helyzetén. Igaz, a Zalaegerszegnek és az eltiltott Horváth Ádámnak már mindegy.

  • Legfrissebb hírek

    A 16 éves Pápai Olivér országos csúcsbeállítással, Sárkány Zalánnal együtt döntős 400 gyorson a vizes Eb-n

    Úszás
    23 perce

    ETO FC: kiszemelt a Rigából, Benbuali már Kairóban, elvi egyezség Tóth Rajmund ügyében

    Labdarúgó NB I
    40 perce

    Magyar csoda Birminghamben: Vindics-Tóth Lili ezüstérmes, Szabó Nóra 4. a maratonin

    Atlétika
    51 perce

    Arsenal–City: megerősödött bajnok várja az új korszakot nyitó kupagyőztest

    Angol labdarúgás
    1 órája

    Rosszul sikerült Djokovics US Open-főpróbája

    Tenisz
    1 órája

    Meghökkentő bemutatkozás: Gróf Dávid ötven méterről kapott gólt – videó

    Labdarúgó NB II
    1 órája

    Vadnai Jonatán: Szeretném éremmel zárni az évet!

    Egyéb egyéni
    1 órája

    Kate Douglass tovább faragta az 50 méteres gyorsúszás világcsúcsát, Ledecky kikapott 800-on

    Úszás
    1 órája