Ez presztízscsata lesz

BERECZKY ATTILA, HAVASRÉTI BÉLABERECZKY ATTILA, HAVASRÉTI BÉLA
2007.11.13. 23:09
Címkék
A női európai kupákban sikeresen menetelő DVSC és Győr szerdán bajnoki rangadón csap össze Debrecenben. A mezőny egyetlen pontveszteség nélküli csapatának, a Győri Audi ETO-nak nagyon össze kell szednie magát, hiszen debreceni vendégjátéka ebben az idényben az első jelentős idegenbeli NB I-es megméretése lesz.

Debrecenben már az elmúlt hét végén, a KEK-fordulóban is a listavezető elleni rangadó állt a játékosok figyelmének középpontjában. Éppen ezért néhány kitűnőség nem is utazott el a PB Podgorica (a BL-ben szereplő Buducsnoszt Podgorica ifjúsági csapata) elleni visszavágóra. A 32 gólos előny birtokában különösebb kockázat nélkül megengedhette magának a Loki ezt a luxust. Montenegróban Varga József edző dirigálta az együttest, míg Szűcs Gabriella, Orbán Annamária, Dagmar Stuparicová, Szabó Valéria, Benyáts Beatrix és Tetjana Vorozscova a cívisvárosban készült Skaliczki László szakmai igazgatóval.

„Az idei év utolsó tétmérkőzése nagyon fontos számunkra – mondta Skaliczki László. – Ez lesz a szezonban az első rangadónk hazai pályán, s talán a legnehezebb. Remélem, kifogástalan mentális állapotban lesznek a lányok, hiszen fizikailag renden vannak. Megpróbáltuk a Cornexi elleni sikeres idegenbeli rangadó napirendjét követni, vagyis a kedd délutáni edzés után együtt maradt a csapat, s Balmazújvárosban, a Hotel Balmazban készült a Győr elleni csatára.”

Vegyes érzésekkel várta a debreceni rangadót Konkoly Csaba, az ETO trénere, aki augusztus 28-án Róth Kálmántól vette át a szakmai munka irányítását, s akinek a vezetésével 14 győzelmet (nyolc bajnoki, három BLselejtező, három BL-csoportmeccs) aratott az együttes. Szerinte a Koprivnica elleni mérkőzésen ugyan magabiztosan játszva nyert az ETO, de a csapat teljesítményével nem volt teljesen elégedett, mivel a lányok nem azon a hőfokon teljesítettek, amit elvárt. Ennek ellenére reméli, hogy a szerdai debreceni rangadóra felpörög a csapat, s megőrzi őszi veretlenségét.

DVSC-AQUATICUM – GYŐRI AUDI ETO 16.45 óra Tv: SPORT1

Legfrissebb hírek

Zalaegerszegi klubrekordért igazolt Borges az MLS-be – hivatalos

Labdarúgó NB I
5 perce

Futás vagy gyaloglás – elindult a 21 napos kihívás

Csupasport
31 perce

Rekordszámú magyar női úszó az amerikai egyetemi úszóbajnokság döntőjében

Úszás
44 perce

Baráth Péter: Tudtam, hogy előbb-utóbb jön a meghívó

Magyar válogatott
50 perce

Kamionsofőr is lehetett volna Kovács Dániel

Labdarúgó NB I
1 órája

„Állami szerepvállalás nélkül már nem létezne a magyar futball” – Szöllősi György a nagy sportvitában

Egyéb egyéni
1 órája

Kulcsjátékos tér vissza a Bragába az FTC elleni visszavágón

Európa-liga
1 órája

Edzőváltás az NB II-es Szentlőrincnél, Visinka távozott, Márton érkezhet

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik