„Soha életemben nem aláztak meg így!”

2007.11.10. 16:12
Címkék

Kovács Ágnes olimpiai baj nok, kétszeres világbajnok, hétszeres Európa-bajnok nem nyilatkozik. A Nap-kelte pénteki adásában az úszónő zokogva mondta el véleményét az ügyről, utóbb kiadott egy hivatalos sajtóközleményt – ennek rövidített változatát közöljük.

A MINTAVÉTELRŐL

„Az írásbeli nyilatkozatomba magam írtam be, hogy hivatalos ügyben kell az edzés vége előtt távoznom, de mindenben rendelkezésre állok, próbáltam mintát adni, de a mennyiség nem volt elég. És egy másik papíron, mert három volt, a doppingellenőrök maguk rögzítették: »Együttműködő volt, tudomásul vette a jogait, tájékoztattuk, hogy a szövetség vizsgálni fogja az ügyet.« A hölgyek kérdésemre hangsúlyozták, hogy a formanyomtatvány további részleteivel ne foglalkozzam, az séma, az én esetemben a kézzel általuk vagy általam írtakat veszik majd figyelembe. Remélem, senki sem feltételezi rólam, hogy a saját végrendeletemet írom alá, ha nem kaptam volna ezt a látszólag jó szándékú eligazítást, mert tény, hogy az elém letett dokumentum címe: »Nyilatkozat dopping mintavétel megtagadásról«.”

A Nap-keltében Kovács Ágnes még keményebben fogalmazott: „Engem még soha életemben nem aláztak meg így! Szégyelljék magukat!” – mondta sírva az úszónő.

A DOPPINGELLENES HARCRÓL

„…Tudom, hogy a doppingellenes harc fontos. Élharcosa akarok, vagy most már mondjam úgy, hogy akartam lenni ennek a küzdelemnek… Eddig a társaimnak tekintettem a doppingellenőröket. Most elbizonytalanodtam. Rajtakapni akarnak bennünket? Lecsapni ránk? Mindenáron eredményt kell felmutatniuk? Akár a megtévesztés árán is? ...magam mentem el a kijelölt irodába, ahol kellő menynyiségű mintát adtam.”

AZ ELKÖVETKEZŐ NAPOKRÓL

„…Nem tudom, hogy a továbbiakban mi vár rám. A szövetség fegyelmi bizottsága megkezdte az ügy feldolgozását. Nekem viszont fogalmam sincs, hogy mi lesz velem… ”

Legfrissebb hírek

Szoboszlai gólpasszt adott, a Pool két góllal nyert a Crystal Palace otthonában

Angol labdarúgás
5 perce

A DVSC a második félidő elején ismét vezetést szerzett az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
13 perce

NB III: hét gólt szerzett a DVTK második csapata

Labdarúgó NB II
17 perce

Terepkerékpáros Eb: a 2024-es Tour de Hongrie belga győztese nyerte a férfiak versenyét

Kerékpár
28 perce

Zemplén rali: László Martin az abszolút magyar bajnok, Turán nyerte meg a futamot

Egyéb autó-motor
45 perce

PL: Szoboszlai gólpasszal tért vissza a Liverpool kezdőcsapatába – videó

Angol labdarúgás
53 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
1 órája

Az Esbjerg elleni csoportrangadón lett oda a Fradi hibátlan mérlege a női kézi BL-ben

Kézilabda
1 órája