Marad a bolgár csatár

2007.11.08. 23:29
Címkék

Dimitar Berbatov, a Tottenham Hotspur bolgár csatára megnyugtatta a csapat szurkolóit, hogy nem igazol máshová a közeljövőben. A 26 éves labdarúgó azután szólalt meg, hogy az angol média családját is belekeverte a távozásáról szóló híresztelésekbe. Ezek szerint a futballista édesapja és bátyja is arról tájékoztatta a lapokat, hogy a mostanában kedvetlenül játszó csatár januárban veszi a sátorfáját, és odébbáll. Juande Ramos, a londoni klub spanyol menedzsere válaszul kijelentette, hogy a bolgár támadó bármikor távozhat, hiszen csak százszázalékig elkötelezett játékosokra van szüksége. „A Tottenham szurkolói az első pillanattól kezdve támogatnak – mondta Dimitar Berbatov, akit még két és fél éves szerződés köt a klubhoz . – Nagyra értékelem az odaadásukat, és biztosítani akarom őket arról, hogy nem hagyom el az egyesületet. Az utóbbi időben egyébként azért vagyok rosszkedvű, mert rosszul szerepelünk a bajnokságban, és az újságok is valótlanságokat írnak rólam, nem pedig azért, mert sértődött lennék.”

Legfrissebb hírek

Zemplén-rali: László Martin az abszolút magyar bajnok, Turán nyerte a futamot

Egyéb autó-motor
7 perce

Szoboszlai az első félidőben gólpasszt adott, a Pool a szünet után növelte előnyét – percről percre

Angol labdarúgás
9 perce

A DVSC gólját gyorsan kiegyenlítette az Újpest

Labdarúgó NB I
15 perce

PL: Szoboszlai gólpasszal tért vissza a Liverpool kezdőcsapatába – videó

Angol labdarúgás
15 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
24 perce

Az Esbjerg elleni csoportrangadón lett oda a Fradi hibátlan mérlege a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
48 perce

Döntetlent játszott Nyíregyházán, nem előzte vissza a Puskás Akadémiát az ETO FC

Labdarúgó NB I
1 órája

Neuer hónapokra kidőlt, Kompany heteken belül visszatérhet a Bayernhez

Német labdarúgás
1 órája