Búcsúzott a Pécs

2007.10.29. 02:09
Címkék

A házigazda nagyváradiak ellen kellett volna legalább döntetlent kiharcolnia a PVSK-Füszértnek ahhoz, hogy továbbjusson a LENkupa második selejtezőköréből a sorozat legjobb 16 csapata közé. Bár volt esély az ikszre, végül a nemzetközi porondon most debütáló baranyai alakulat búcsúzott.

A hazai pálya minden előnyét élvező nagyváradiak a második negyedben húztak el két góllal, és előnyét a találkozó végéig megőrizte a több magyar játékost (többek között az előző idényben még Pécsett póló Ridzyk Zoltánt) felvonultató romániai együttes. Sőt az utolsó nyolc percnek háromgólos hátránnyal futott neki a PVSK, amelyből Babay Árpádot cserével végleg kiállították, míg Bereczki Miklós kézsérülést szenvedett.

A záró negyedben mindkét fél sokat hibázott (például három ötméterest), ám a magyar csapatnak – amelyben a harmadik negyedtől az olimpiai bajnok Kósz Zoltán védett – még így is lett volna esélye a döntetlen kiharcolására. Három perccel a vége előtt 7–5 volt az állás, ám két emberelőnyt is elhibázott a Pécs, ezért nem sikerült fordítania Ambrus Tamás együttesének. Elbúcsúzott tehát a PVSK, ám a csapat biztató teljesítménnyel mutatkozott be a nemzetközi porondon, és az itt gyűjtött tapasztalatokat a hazai bajnokságban is hasznosíthatja.

Legfrissebb hírek

Különleges BL-rangadó vár Jesper Jensenre és az FTC-re Esbjergben

Kézilabda
20 perce

Nagykorúvá válásáig támogatja az elhunyt csatár, Jesús de Miguel kislányát a Tenerife

Spanyol labdarúgás
24 perce

Sportlövő-vb: Major Veronika ezüst-, a magyar csapat bronzérmes női standard pisztolyban

Egyéb egyéni
43 perce

Sidney Crosby duplázott, már egyedül hatodik az NHL örökranglistáján

Amerikai sportok
1 órája

A kosárlabda-vb-ről lemaradó Dombai Réka mer nagyot álmodni

Kosárlabda
1 órája

Gazdagék és Sallóiék is vereséggel zárták az MLS-alapszakaszt

Minden más foci
1 órája

Supka Attila: Átok? Nem, sajnos ez a realitás

Labdarúgó NB I
2 órája

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
2 órája