„Bólogatójánosok”
Détári Lajost ismét világsztár ként fogadták, ezúttal Madridban. Németh Miklós, a Fradi és a Csepel egykori remek csatára szervezte az utat, és vezette a küldöttséget a spanyol fővárosba, amelynek tagja volt Döme is. A Real múzeumának megtekintése mellett emlékezetes meccs várt a harminctagú magyar küldöttségre, méghozzá híres ellenfelekkel szemben. Gyönyörű edzőpályán játszották a mérkőzést, a spanyol csapatban helyet kapott néhány korábbi Real-klasszis, például Emilio Butragueno, Martin Vázquez és Fernando Hierro is. A meccset 6–2-re a hazaiak nyerték meg, ám ahogy Détári Lajos mondta, amíg a „rendes” csapat volt a pályán magyar részről, 2–2re állt a meccs.
„Nagyszerű élmény volt a madridi túra, s jót tett nekem is, hogy kicsit újra futballistának érezhettem magam a soproni események után – mondta Détári Lajos. – Már nem foglalkozom az ott történtekkel, lezártam magamban az ügyet, innentől kezdve doktor Papp Gábor ügyvéd képvisel. Hiába próbáltam tisztességesen megegyezni az új olasz tulajdonossal és embereivel, ők azt hitték, erőből megoldhatnak mindent, aztán meg diadalmenetbe kezdenek. Ami azóta Sopronban lezajlott, nem éppen vidám történet. Mi még becsületesen szerepeltünk a bajnokságban, álltunk a Ligakupában és a Magyar Kupában is; azóta meg lehet nézni, hol tart a csapat.”
Gazdag a magyar futball. Olyan egyéniségek nem kapnak feladatot, akiknek játékosmúltjuk, szakmai felkészültségük alapján ott kellene lenniük a tűzvonalban. Most, amikor egyre több biztató eredményt érnek el korosztályos válogatottjaink, amikor végre szerethető nemzeti csapatunk van, óriási luxus lemondani az egykori legendák munkájáról. Erről természetesen Dömének is megvan a véleménye: „Megdöbbentő dolgot hallottam és tapasztaltam a pro licences tanfolyamon. Az egyik klubigazgató nem kertelt, nem futott udvariassági köröket, hanem kijelentette: neki olyan edzőre van szüksége, aki végrehajtja az utasításait, azokat szerepelteti, akiket ő éppen a csapatban látna, s akivel, úgymond, kevés gond van. Kérdezem én, miért éljük a bólogatójánosok korát? Miért nem tud úgy működni egy magyar klub, mint bárhol Nyugat-Európában, ahol a tulajdonos megteremti a feltételeket, edzőt, menedzsert nevez ki, a szakmai felelősséget pedig a trénerre ruházza át. Aztán hagyja dolgozni, egészen addig, amíg teljesít, hozza az eredményeket. Ennyire egyszerű lenne ez, nálunk mégsem így működik. Ami a válogatottat illeti: el kell ismernem, remekül szerepelt a nemzeti csapat az ősszel. Régen mondtam ilyet, de most valóban jó úton járunk. Nem járok össze Várhidi Péterrel, nem mondhatnám őt barátomnak, de el kell ismernem, jó munkát végez, remek érzékkel rakja össze a csapatot. Óriási hiba lenne most leváltani a pozíciójáról és megint új időszámítást kezdeni. Dicséretes az is, amit az U17-es, U19-es és U21-es válogatott elért. Azt kellene inkább szem előtt tartani, miképp lehetne felzárkózni az európai élmezőnyhöz.”
Détári Lajos tehát időnként futballozik az öregfiúkban, hol itthon, hol külföldön, végzi a pro licences tanfolyamot, s persze vár a következő lehetőségre. Ahogy mondja, lételeme a futball és a munka. Hiányzik neki, hogy edzéstervet készítsen, tréninget vezényeljen. Aligha kell sokáig várnia az újabb lehetőségre, hiszen információink szerint Vietnamban kész szerződéssel várják, sőt itthon is szóba került a neve, Tatabányán. Ezzel kapcsolatban csak annyit jegyzett meg: „Minél hamarabb dolgozni szeretnék, lehetőség szerint itthon, de minden külföldi ajánlatot is meghallgatok, ha látok bennük perspektívát. Lehet, hogy néhány napon belül elutazom, méghozzá Európán kívüli országba. Nem szeretnék kapkodni, most az is fontos, hogy a pro licences tanfolyamot elvégezzem.”
Vajon hol lesz hely a szókimondó Détári Lajos számára a bólogatójánosok korában?
