Visszatérés csak jövőre

2007.10.28. 00:10
Címkék

Továbbra sem tudni, mikor futballozhat újra Michael Ballack, igaz, jó jel, hogy hosszú idő után ismét edz. A Chelsea német válogatott középpályása már két bokaműtéten esett át, és immár hat hónapja nem tudott klubcsapatában, illetve a nemzeti együttesben pályára lépni. Habár a vizsgálatok azt mutatják, hogy a labdarúgó sérült testrésze folyamatosan gyógyul, a rehabilitáció sokkal több időt vett igénybe, mint az orvosok várták. A labdarúgó a napokban optimistán nyilatkozott egy televíziós csatornának: „Abból indulok ki, hogy még ebben az évben teljesen felépülök, és játszhatok is.” Avram Grant, a londoni csapat vezetőedzője is hasonló véleményen van, és azt mondta, hogy a 31 éves játékos állapota jelentősen javult, és reményei szerint egy-két hónapon belül ismét pályára léphet.

Legfrissebb hírek

Sportlövő-vb: Major Veronika ezüst-, a magyar csapat bronzérmes női standard pisztolyban

Egyéb egyéni
13 perce

Sidney Crosby duplázott, már egyedül hatodik az NHL örökranglistáján

Amerikai sportok
31 perce

A kosárlabda-vb-ről lemaradó Dombai Réka mer nagyot álmodni

Kosárlabda
1 órája

Gazdagék és Sallóiék is vereséggel zárták az MLS-alapszakaszt

Minden más foci
1 órája

Supka Attila: Átok? Nem, sajnos ez a realitás

Labdarúgó NB I
1 órája

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
2 órája

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
9 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
9 órája