„Nem fontos, mit gondolok”

2007.10.28. 00:10
Címkék

A magyar válogatott techni kai igazgatójának véleménye érdekes lehet, mert munkaköréből adódóan rálátása van a nemzeti csapatnál történő eseményekre. A játékosként Norvégiában éveket profiskodó Szekeres Tamást azért is kerestük meg, mert néhány hónappal ezelőtt felvetődött, hogy norvég szakember, Benny Lennartsson lehet Várhidi Péter utóda.

A Málta elleni mérkőzés előtt bizalmasan elmondta, hogy kilencven százalékban elégedett a válogatottnál lévő körülményekkel. Akkor nem volt hajlandó elárulni, milyen negatívumokat takar a maradék tíz százalék. Most elmondja?

Voltak és vannak olyan dolgok, amelyeken szeretnék változtatni – válaszolta Szekeres Tamás, a válogatott technikai igazgatója –, de ezek nem tartoznak a nyilvánosságra. A legfontosabb, hogy mindenkinek a magyar labdarúgásért, a válogatottért kell dolgoznia a csapatban. Úgy érzem, a megfelelő úton járunk, most lehet jól dolgozni, de persze mindig lehet javítani a feltételeken. Ameddig bizonyos helyzetekben nem kell megalkudnom, szívesen látom el feladataimat.

Most sem fogalmaz egyértelműen…

Azon dolgozunk, hogy megoldódjanak a gondok. Az biztos, hogy a külföldön eltöltött évek alatt megtanultam: csakis nyílt, profi gondolkodású emberekkel lehet sikeresen és jól együtt dolgozni.

Az év végén lejár a szövetségi kapitány szerződése. Mit gondol, Várhidi Péter marad a válogatott élén?

Ezt majd az MLSZ elnöke, elnöksége eldönti. Technikai igazgató vagyok, nem fontos, mit gondolok erről a kérdésről.

Néhány hónapja felvetődött egy norvég edző, Benny Lennartsson kinevezésének lehetősége. Lát erre esélyt?

Erről magam is csak az újságokból értesültem. A szóban forgó szakembert nem ismerem, de hangsúlyozom: nekem nem feladatom, hogy ezekben a kérdésekben állást foglaljak.

Legfrissebb hírek

Sportlövő-vb: Major Veronika ezüst-, a magyar csapat bronzérmes női standard pisztolyban

Egyéb egyéni
13 perce

Sidney Crosby duplázott, már egyedül hatodik az NHL örökranglistáján

Amerikai sportok
31 perce

A kosárlabda-vb-ről lemaradó Dombai Réka mer nagyot álmodni

Kosárlabda
1 órája

Gazdagék és Sallóiék is vereséggel zárták az MLS-alapszakaszt

Minden más foci
1 órája

Supka Attila: Átok? Nem, sajnos ez a realitás

Labdarúgó NB I
1 órája

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
2 órája

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
9 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
9 órája