Elmeszelhetik a Laziót

2007.10.28. 00:10
Címkék

Újabb büntetésre számíthat az előző évadban három pont levonásával sújtott Lazio. A napokban kirobbant botrányban azzal vádolják a korábbi bundabotrányban is érintett római klub vezetőedzőjét, Delio Rossit, hogy 2006 áprilisában megpróbálta rávenni Claudio Lotito elnököt, hogy a Lecce elleni bajnokin bundázzon. A szakember egy lehallgatott telefonbeszélgetés miatt került nehéz helyzetbe. „El kell kezdenünk a tárgyalásokat a Leccével, meg kell puhítanunk őket, mielőtt pályára lépnek ellenünk” – hallatszik a hangfelvételen. Az elnök azzal védekezett, hogy ők csak az argentin Cristian Ledesma eladásáról beszéltek, amit a Lecce sportigazgatója is megerősített – az argentin egyébként már a Laziót erősíti. Ha a bíróság elégségesnek találja a bizonyítékot, kétpontos levonással büntetheti a csapatot, míg Delio Rossi egyéves eltiltást kaphat. Az együttes mellett a szurkolókra is büntetés vár, Elisabetta Ceniccola római ügyész tízéves börtönbüntetés kiszabását kérte az Irriducibili nevű ultracsoport tagjaira. A huligánok 2002 augusztusában a Juventus elleni meccset megelőzően autókat gyújtottak fel, kirakatokat törtek be, és üzleteket raboltak ki, illetve összecsaptak a rendőrökkel.

Legfrissebb hírek

Sportlövő-vb: Major Veronika ezüst-, a magyar csapat bronzérmes női standard pisztolyban

Egyéb egyéni
7 perce

Sidney Crosby duplázott, már egyedül hatodik az NHL örökranglistáján

Amerikai sportok
25 perce

A kosárlabda-vb-ről lemaradó Dombai Réka mer nagyot álmodni

Kosárlabda
55 perce

Gazdagék és Sallóiék is vereséggel zárták az MLS-alapszakaszt

Minden más foci
1 órája

Supka Attila: Átok? Nem, sajnos ez a realitás

Labdarúgó NB I
1 órája

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
2 órája

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
9 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
9 órája