Hollandia lehet a vendég

SINKOVICS GÁBORSINKOVICS GÁBOR
2007.10.25. 23:20
Címkék
Ismét összeült a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöksége. Az eredeti tervek szerint tíz napirendi pont szerepelt a programban, ám a sors némileg átalakította a menetrendet. Délelőtt tízkor ültek asztalhoz az elnökség tagjai, s két órakor már mehettek is ebédelni. Ezalatt meghallgattak néhány szakmai beszámolót, megvitatták a játékvezetők ténykedését, érveket sorakoztattak fel egy kirúgással kapcsolatban, s egyöntetűen megállapították: jövőre gálameccset kell játszani a hollandokkal.

Szúrós kaktuszok, csinos recepcióslány, néhány kivágott, lelkesítő hangvételű újságcikk, kiállított olasz és magyar válogatott mez, valamint egy háromlábú fotel fogadta az érdeklődőket. A Magyar Labdarúgószövetség rigófüttyös zöldövezeti székházában nem volt különösebben nagy élet: a soros elnökségi ülésre két tévéstáb és néhány újságíró érkezett, és persze a főszereplők, az elnökség tagjai.

S rögtön belevágtak a közepébe.

Nagy terveket szőnek a szövetségben: a holland válogatott meghívását tervezik 2008. augusztus 20-ra a Puskás Ferenc Stadionba. Úgy tudjuk, a meghívót már elküldte az MLSZ, noha a holland szövetségben érdeklődésünkre azt mondták: ők még nem tudnak az eseményről. Az MLSZ hasonló gálameccsre készül, mint az idén augusztusban az olaszok ellen, sőt hagyományt szeretnének teremteni, azaz évről évre rangos ellenféllel játszva ünnepelni. Természetesen felhívtuk a Holland Labdarúgó-szövetség (KNVB) irodáját, ahol a gyors telefonos kapcsolást követően Kees Jansma közölte: ő még nem hallott a magyarok érdeklődéséről. A sajtóosztály munkatársa leszögezte, hogy évente több ilyen megkeresés fut be a Holland Labdarúgó-szövetségbe, viszont amíg nem jelentkezik hivatalosan a magyar szövetség, felesleges a mérkőzéssel foglalkozni.

A csütörtöki elnökségi ülésről hiányzott a betegeskedő Várhidi Péter szövetségi kapitány, és nem érkezett meg a szakmai igazgató, Bicskei Bertalan sem. Helyettük viszont nagyon is fontos szerephez jutott, amit ők leírtak.

Az elnökségi ülés talán legfontosabb témája ugyanis a válogatott csapatok szakmai elemzése volt. Az ilyen anyagokat általában kritikusan fogadjuk, most azonban kijelenthetjük: Várhidi Péter alapos, mindenre kiterjedő, részletes elemzést tett le az asztalra. Magunk közt szólva most éppenséggel talán az is elég lett volna, ha egy üres A4-es papírra vastag rózsaszín filccel ráírja: a magyar válogatott a világranglista hetvenhatodik helyéről egy esztendő alatt feltornázta magát a negyvennyolcadikra, mert ez mindennél fontosabb és többet mondó adat.

Ugyanezen elemzés megtörtént az U21-es válogatott esetében is, azzal a különbséggel, hogy az elnökségi tagok a fejüket csóválták, s talán mondtak néhány cifrát is magukban, amikor szóba került a legutóbbi, fehéroroszok elleni mérkőzés, az Üllői úton 1–0-ra elvesztett Eb-selejtező.

S hogy komolyan veszik a szakmát az MLSZ-ben, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Róth Antal munkáját és persze csapatát az edzőbizottság által felkért volt paksi szakvezető, Lengyel Ferenc is elemezte.

Aztán szóba került a játékvezetők ténykedése is.

Erről gyaníthatóan mindenkinek saját sztorija van, bíróbakikban ott lehetnénk a rekordok könyvében, s néhány kivételtől eltekintve (Kassai Viktor BL-bemutatkozására például büszkék lehetünk...), meglehetősen rossz teljesítményt nyújtanak a játékvezetők.

Elhangzott a szerdai tanácskozáson, hogy az MLSZ főtitkára, Füzesi Zsolt miként rúghatta ki önhatalmúlag Baranya Istvánt, az edzőképző központ igazgatóját. Ebből aztán jó kis vita kerekedett. Miként abból is, hogy volt olyan elnökségi tag, aki kiállt az eltiltott Huszti Szabolcs mellett, javasolva, függesszék fel az év végéig szóló büntetését, és bízzák a beválogatását a kapitányra.

A többség azonban végül elvetette a javaslatot, úgyhogy Huszti Szabolcs futballját az idén csak a Bundesligaközvetítésekben, összefoglalókban láthatjuk (a játékossal készült interjúnk a 8. oldalon).

Legfrissebb hírek

Videó: Pintér Dániel megszerezte első gólját az Inter Miamiban, de kikapott az MLS kirakatcsapata

Légiósok
8 perce

Torna Eb: A korábbi sérülések dacára készen áll a csapat a rajtra

Torna
10 perce

Úszás: megdöntötte a 4x100-as világcsúcsot az Egyesült Államok vegyes nemű vegyesváltója

Úszás
45 perce

WNBA: Juhász Dorka is hozzájárult a Lynx újabb győzelméhez

Amerikai sportok
51 perce

Ferran Torres kihagyja a Barcelona edzését, nagyon közel a PSG-hez – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
59 perce

Xavi nem akarja átalakítani a holland iskolát

Minden más foci
1 órája

Visszavonult Russell Westbrook

Amerikai sportok
1 órája

Emil Nielsen: „Csak a győzelem számít. Semmi más nem érdekel”

Kézilabda
1 órája