Buli utáni fieszta

BENKŐ GÁBORBENKŐ GÁBOR
2007.10.25. 23:20
Címkék

Történetének 400. nemzetközi kupamérkőzését játszotta szerdán a Real Madrid, amely a BL-ben az Olympiakoszt fogadta. A Santiago Bernabéu Stadionban 65 ezer néző látta, ahogy Robinho a két góljával és egy gólpasszával gyakorlatilag egymaga eldönti a találkozót (4–2). A brazil klasszis parádéja kellett ahhoz, hogy a spanyolok megfordítsák a meccset, hiszen a vendégek emberhátrányban, ám a 68. percig gólelőnyben futballoztak.

A 23 éves Robinho góljai után edzőjéhez, Bernd Schusterhez szaladt, majd a meccs után a sajtón keresztül is üzent a német trénernek: „Az edzőmnek ajánlom a góljaimat, mert bízott bennem. Köszönöm, hogy betett a csapatba!”

Robinho érzelmessége nem véletlen. A látványos hálálkodás előzménye ugyanis az a 15 ezer eurós (3.8 millió forint) pénzbírság, amelyet a klub vezetősége Bernd Schuster tudtával hagyott jóvá alig 24 órával a meccs előtt. A büntetést azért kapta Robinho, mert késve érkezett vissza a brazil válogatott Ecuador elleni mérkőzéséről. Robinhónak azonban nagyobb bűne is volt a késésnél, ugyanis kiderült, hogy Rio de Janeiro egyik ismert diszkójában hajnalig múlatta az időt, ráadásul a kelleténél többször nézett a pohár fenekére.

Ezután Spanyolországban mindenkit váratlanul ért, hogy Bernd Schuster a kezdőbe jelölte zabolátlan futballistáját, ám végül éppen ez a húzás jelentette az Olympiakosz elleni fordulatot. Robinho valóságos fiesztát rendezett a Bernabéuban (is...), góljai pedig garanciát adtak a sikerre.

A brazil tehát összeszedte magát és bizonyította, butasága ellenére nagyon tud futballozni.

Legfrissebb hírek

Modric: Fárasztó, hogy az emberek 2019 óta az életkoromról beszélnek…

Olasz labdarúgás
19 perce

Debrecenben madagaszkári csatárral, Győrben boszniai védővel erősítettek az utolsó napon – lezárult az átigazolási időszak

Labdarúgó NB I
48 perce

Utánpótlás-válogatott középpályást szerződtetett a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
54 perce

A Fiorentina az új Parma, a Juventus örül az új ékének, aláírt Robinho fia is

Olasz labdarúgás
1 órája

„Eljött a pillanatod” – ezt üzente Curtis a feleségének a női kosár-vb előtt

Kosárlabda
1 órája

Samuel Petrás: Mindennap keményen kell dolgoznunk, hogy elérjük a Ferencváros szintjét

Labdarúgó NB I
1 órája

Jön a budapesti atlétikai világdöntő „főpróbája”

Atlétika
1 órája

Megint maratoni csatát kellett vívnia, de Zverev ott van a 32 között a US Openen

Tenisz
2 órája