Madridban sokat érhet a magassága

BENKŐ GÁBORBENKŐ GÁBOR
2007.10.09. 23:41
Címkék
Elégedettek a Real Madrid Castilla szakemberei Szalai Ádámmal. A magyar csatár vasárnap második bajnoki gólját is megszerezte a spanyol liga címvédőjének harmadosztályú B-együttesében. Teljesítményéről pozitívan nyilatkozott lapunknak Julen Lopetegui, a klub nemzetközi játékosmegfigyelője, aki szerint nem zárható ki, hogy a 192 centiméter magas futballista adottságainak köszönhetően a vártnál hamarabb is lehetőséget kaphat a bizonyításra az első csapatnál.

Noha a következő napokban Szalai Ádám a fehéroroszok elleni U21-es Európa-bajnoki selejtezőre készül Magyarországon, még mindig jelentős visszhangja van klubbeli teljesítményének. A Real Madrid Castilla 19 esztendős támadója ugyanis vasárnap negyedik meccsén a második gólját jegyezte a Segunda División Bben (ez a spanyol harmadik vonal). A Fuenlabrada ellen 4–2re megnyert meccsen a VfB Stuttgarttól igazolt játékos még egy gólpasszt is adott, vagyis nagyban hozzájárult a Castilla sikeréhez.

Szalai Ádámmal maximálisan elégedett volt a mérkőzés után Juan Carlos Mandía vezetőedző, de hasonlóképpen vélekedik a légiós eddigi szerepléséről Julen Lopetegui, a Real Madrid nemzetközi játékosmegfigyelő rendszerének irányítója is. A 41 éves szakember futballistaként sorrendben a Real Sociedad, a Castilla, a Las Palmas, a Real Madrid, a Logrones, a Barcelona, majd a Rayo Vallecano csapatában játszott, emellett 1994-ben tagja volt az egyesült államokbeli világbajnokságon részt vevő spanyol válogatott keretének is. A korábbi kapus Szalai Ádám menedzsere, Laczkó Mihály közbenjárásával nyilatkozott a Nemzeti Sportnak.

„Dicséretes a magyar labdarúgó eddigi hozzáállása és teljesítménye – fogalmazott Julen Lopetegui. – Technikailag képzett, érzi a kaput, és az összjátékot is remekül érti. Fizikailag azonban erősödnie kell még. A felsőtestére sokat kell dolgoznia, hogy rendkívüli fizikai adottságait még jobban érvényesíteni tudja a spanyolországi védőkkel szemben. Ádámot nem véletlenül igazolta a Real Madrid Castilla. Tehetségesnek tartjuk, és úgy látjuk, százkilencvenkét centiméteres magassága hatásos fegyver lehet a jövő Real Madridjában. Egy ekkora termetű támadóra variációk sorát lehet építeni: a fejjátéka megoldhatatlan, de legalábbis nehéz feladatot jelenthet az ellenfeleknek.”

A Real Madrid szakembere hangsúlyozta, továbbra is gólokat várnak Szalai Ádámtól, és számunkra is meglepő módon elmondta még: véleménye szerint nincs már olyan messze az a pillanat, amikor Bernd Schuster lehetőséget ad a fiatal magyarnak arra, hogy a nagycsapattal tréningezzen. Julen Lopetegui arra a felvetésre, hogy korábban több, nagy reménységnek kikiáltott Castillajátékos annak ellenére távozni kényszerült a spanyol fővárosból, hogy nyaranta az első kerettel edzőtáborozott, a következőket válaszolta.

„Ha csak a csatárokat nézem, az utóbbi időszakban valóban nem tudott gyökeret ereszteni Madridban Javier Portillo, Álvaro Negredo vagy éppen a nyáron a Valenciához igazoló Juan Mata – jelentette ki Lopetegui. – Ám ne felejtsék el, hogy ennek a klubnak soksok tehetséges, de csupán száznyolcvan centis csatára van. Ám ahogy említettem, Szalai Ádámban sok lehetőség rejlik, amelyeket szisztematikus munkával akar felépíteni, majd kiaknázni a Real Madrid.”

A nemzetközi játékosmegfigyelő Szalai Ádámot a középpályás Daniel Parejo mellett jelenleg a B-csapat legtöbbre hivatott tagjának tartja. Julen Lopetegui úgy fogalmazott, ha a magyar tehetség a várakozásoknak megfelelően fejlődik, minden esélye meglesz, hogy bizonyítási lehetőséget kapjon a Real Madrid első csapatában is.

Legfrissebb hírek

Modric: Fárasztó, hogy az emberek 2019 óta az életkoromról beszélnek…

Olasz labdarúgás
20 perce

Debrecenben madagaszkári csatárral, Győrben boszniai védővel erősítettek az utolsó napon – lezárult az átigazolási időszak

Labdarúgó NB I
50 perce

Utánpótlás-válogatott középpályást szerződtetett a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
56 perce

A Fiorentina az új Parma, a Juventus örül az új ékének, aláírt Robinho fia is

Olasz labdarúgás
1 órája

„Eljött a pillanatod” – ezt üzente Curtis a feleségének a női kosár-vb előtt

Kosárlabda
1 órája

Samuel Petrás: Mindennap keményen kell dolgoznunk, hogy elérjük a Ferencváros szintjét

Labdarúgó NB I
1 órája

Jön a budapesti atlétikai világdöntő „főpróbája”

Atlétika
1 órája

Megint maratoni csatát kellett vívnia, de Zverev ott van a 32 között a US Openen

Tenisz
2 órája