Sztrájkoljatok!

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2007.10.05. 09:36
Címkék
Meghatározó döntés előtt állnak a fehérvári játékosok. És most nem csupán arra gondolok, hogy pályára lépnek-e az Újpest ellen, vagy sem. Ennél sokkal többről van szó. Péntek este nemcsak az dől el, szembeszállnak-e a folyamatosan hamisan ígérgető vezetőkkel, hanem az is, milyen emberek ők valójában.

Jelenleg úgy tűnik, az első keret labdarúgói nem játszanak az Újpest ellen, ám az korántsem mindegy, mivel indokolják döntésüket. Ha sztrájkolnak – ez törvény adta joguk –, akkor őszinték és egyenesek. Ha sérülésekre hivatkoznak, akkor mindenkit becsapnak. Hazudnak a szurkolóknak (akik új nadrágokat csináltattak nekik ajándékba, mert szúrja a szemüket, hogy a csapat sosem játszik piros-kékben), átvágják az ellenfelet, vagyis igaztalanná válnak ők is.

Olyanok lesznek, mint akik ellen éppen protestálni készülnek. Nagyon nehéz lenne ma a fehérvári klub tájékán olyan embert találni, aki mindig – na jó, legalább néha – igazat beszél. Még abban sincs egyetértés, ki a tulajdonos. Szóval Fehérváron nem sikk az igazmondás, mindenki becsap mindenkit. Eddig csak a játékosok voltak őszinték, hiszen az áldatlan viszonyok dacára szorgalmasan gyűjtötték a pontokat.

Lényegében az ellentételezés esélye nélkül nyerték meg egymás után a meccseket. Legutóbbi két bajnokijukat viszont elveszítették, igaz, akkor már benne volt a levegőben, hogy talán ki sem állnak, ám végül lejátszották a mérkőzéseket. Őszintén, tisztán.

A múlt heti, Paks elleni találkozóra azért mentek el, mert nem akartak közellenséggé válni. Adtak még egy esélyt a vezetőknek, ám hiába, mert ezúttal sem tartották be az ígéreteket: nem lesz pénz, és nem lépnek pályára péntek este.

A legjobb persze az lenne, ha játszanának, de ha ezt nem teszik meg, legalább igaz emberként álljanak ki a vezetők és a szurkolók elé. A kérdés: sérülés vagy munkabeszüntetés? Hazugság vagy igazság… Akkor már inkább sztrájkoljanak ugyanolyan őszintén, mint ahogyan a bajnokság első felében futballoztak!
Legfrissebb hírek

Hivatalos: Kleinheisler László a Csíkszereda játékosa lett

Légiósok
1 perce

F1: Norris több előzésre és nagyobb káoszra számít

F1
14 perce

Téli olimpia: megsérült a háromszoros olimpiai bronzérmes kanadai hódeszkás

Téli olimpia 2026
21 perce

ZTE: eladják a brazil légióst, Baktinak is van kérője – NS-infó

Labdarúgó NB I
23 perce

Kosárlabda: Juhász Dorkáékra francia ellenfél vár a rájátszásban

Kosárlabda
28 perce

David O’Connell: Szoboszlai Dominik tökéletes csapatkapitány lehet a Liverpoolban

Angol labdarúgás
1 órája

A Kúria döntött, Gyárfás Tamás börtönben marad

Úszás
1 órája

NHL: 21 védés és kapott gól nélküli meccs Greaves-től; sikeres visszatérés Lundelltől

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik