Nincs pénz? Akkor nincs foci!

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2007.10.05. 08:53
Címkék
Továbbra sem sikerült megnyugtatóan rendezni az FC Fehérvár labdarúgóinak helyzetét. A futballisták júniustól nem kaptak fizetést, s a hírek szerint tavasz óta prémiumot sem. A pénztelenséget megunó labdarúgók csak abban az esetben lépnek pályára péntek este az Újpest ellen, ha a mérkőzés előtt pénzhez jutnak – erre viszont kevés az esély.

Ha ez a cikk csupa kérdőjelből állna, a lehető legjobban jellemeznénk a székesfehérvári helyzetet. Az FC Fehérvárnál továbbra sincs rend, pedig pénteken az utolsó utáni határidő is lejár, az Újpest elleni mérkőzés előtt a játékosoknak meg kellene kapniuk fizetésüket – ellenkező esetben nem lépnek pályára. Csütörtök estig nem rendeződött a helyzet, vagyis ha péntek délutánig nem történik csoda, akkor az első keret tagjai nem játszanak, és az együttest működtető gazdasági társaság muszájból az U19-es gárdát állítja ki. Még a múlt héten említette Gál László ügyvezető, hogy rendkívül egységesnek tartja a csapatot, vagyis nincs olyan forgatókönyv, amely szerint csak néhányan maradnak távol a mérkőzéstől – a játékosok egyhangúan fordítanak majd hátat.

De nézzük, milyen lehetőségek fordulhatnak elő.

1. A játékosok pénzhez jutnak, és vállalják a mérkőzést - 5 százalék

Erre van a legkisebb esély. Csak öltözői pletykákra hagyatkozhatunk, amelyek viszont említést sem tesznek arról, hogy pénz állna a házhoz. Kiderült, az sem volt igaz, hogy Szauerwein Tivadar, a klub többséginek tartott tulajdonosa – jellemző az áldatlan állapotokra, hogy többen vitatják a részesedését – 40 millió forintott ígért volna a labdarúgóknak. Amennyiben mégis csoda történik, és pénzhez jutnak a játékosok, természetesen vállalják a bajnokit. Ez az eset nehezen képzelhető el, már csak azért is, mert a tulajdonosok között sincs egyetértés. A befektetők egymásra várnak, ráadásul a tulajdonosi tanácsot, amely hivatva lenne lényegi döntéseket hozni, egyelőre nem hívták össze.

2. Újabb ígéret hangzik el, és a csapat úgy dönt, játszik - 10 százalék

Szinte bizonyosnak tekinthető, hogy ígéretben ezúttal sem lesz hiány. Már csak azért is fogadhatunk erre, mert a forduló után kéthetes bajnoki szünet következik, s könnyen lehet, a klubvezetők arra hivatkoznak, hogy most végre lesz idő pénzt szerezni. Ismerve az öltözői hangulatot, nyugodtan állíthatjuk: a labdarúgók türelme elfogyott, csak akkor szerepelnek a mérkőzésen, ha megkapják járandóságuknak legalább egy részét. Amennyiben nem lesz pénz a kezükben a meccs előtt, nem játszanak. Az sem segít a helyzeten, hogy a játékosok már nem hisznek a klubvezetőknek, bár van némi esélye annak, hogy ismét beérjék ígéretekkel. Ahogy már beérték egyszer, kétszer, tízszer…

3. Sztrájk: a futballisták bemelegítenek, majd távoznak - 40 százalék

Ezt is megtehetik a labdarúgók. A törvény megengedi a fehérvári játékosoknak a figyelmeztető sztrájkot, hiszen korábban már folytak egyeztető tárgyalások, amelyek nem végződtek ered


folytatás...
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: F1-es időmérő a Hungaroringen, úszó-vb Szingapúrban, NB I FTC-meccsel

Birkózás
7 órája

Megtört a jég: Kós Hubert a világ előtt; McLaren-uralom a Hungaroringen

E-újság
7 órája

Családi kör – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
7 órája

Vízidémonok – Csinta Samu publicisztikája

Úszás
7 órája

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
8 órája

Az Atalanta ragaszkodik Lookman vételárához; vb-ezüstérmes védőt igazolt a Real Sociedad – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
8 órája

2. Bundesliga: Dárdai Mártont lecserélték, a Hertha vereséggel kezdett

Német labdarúgás
8 órája

„Semmi sem működik” – Verstappen pocsék napon van túl a Hungaroringen

F1
9 órája
Ezek is érdekelhetik