Nem sánta, de családos

2007.10.02. 23:42
Címkék

Simon Balázs távozása két ségkívül űrt hagyott maga után a PVSK-Expo Center Pécs együttesében. A legjobb magyar irányító – a válogatott egyik legjobbja is volt a nyáron az Európa-bajnoki pótselejtezők során – a jobb anyagi feltételeket kínáló Albacompban folytatja pályafutását. A helyén Wittmann Krisztián és a Körmendről igazolt Kutasi Gergely hosszú távon biztos megoldást jelent, ám a szombaton rajtoló bajnoki szezonban a két fiatal kosárlabdázónak jól jön még egy kis külföldi segítség.

Arról nem is beszélve, hogy a rotációban mindenképpen kellett még egy ember, akit Sztojan Ivkovics – aki az idén a szakmai igazgatói poszt mellett a vezetőedzőit is betölti – a pályára küldhet a két magyart tehermentesítendő. Úgy tűnik, Baranyában meg is találták a megoldást. Az amerikai Nick Williams harmincnapos szerződést kapott a pécsi vezetőktől, és ha beváltja a szerepeltetéséhez fűzött reményeket, nyilván hosszabb időre állapodnak meg vele.

„Mindenképpen a mi pénztárcánkhoz mérhető légióst akartunk, és azt gondolom, Williams ennek a kritériumnak is tökéletesen megfelel. Szerintem jobb játékos annál, mint amennyi az ára. Azért olcsóbb, mint a hasonló tudású társai, mert tavaly nem játszott, az akkor született gyermekét dajkálta Cincinnatiban. Csapatembernek tűnik, beleillik a koncepciónkba. Olyan amerikai játékos szerződtetésében gondolkodtunk, aki vagy sánta, vagy van családja. Én kétszer nyertem bajnokságot, mind a kétszer sánta volt a csapatban az amerikai légiós. Szerintem amelyik amerikai nem sánta, és nincs családja, az bolond, és nem a kosárlabdára koncentrál. Eddigi benyomásaim jók a százkilencvenkét centis, huszonhat éves hátvédről, akinek tavalyelőtt kilencpontos átlaga volt a Boszna Sarajevóban, és akit Vinkó László menedzser ajánlott nekünk” – avatott be bennünket a megállapodás hátterébe Sztojan Ivkovics.

Legfrissebb hírek

Nehezen nyert a Ferencváros, de vezeti a női labdarúgó NB I tabelláját

Labdarúgó NB I
2 perce

NB I: hamar vezetést szerzett a Kispest az MTK otthonában.

Labdarúgó NB I
7 perce

Málagában szerezte meg első idegenbeli győzelmét a Racing Santander

Spanyol labdarúgás
8 perce

NB II: Videoton FC Fehérvár–BVSC-Zugló

Labdarúgó NB II
9 perce

NB II: Gyirmót FC Győr–Tiszakécskei LC

Labdarúgó NB II
12 perce

Ötéves szerződéshosszabbítást írtak alá az F1 brazíliai helyszínével

F1
20 perce

Verstappen átvette a vezetést, de vasárnap a mezőny végére sorolják Brazíliában

F1
26 perce

Nyílt vízi úszás: Betlehem Dávid ezüstérmes 3 km-en a cancúni vk-viadalon

Úszás
32 perce