Bodrogi mellé álltak

2007.10.02. 23:42
Címkék
Egy nap alatt nagyot fordult a világ a Magyar Kerékpáros Szakági Szövetségben (MKSZSZ). Hétfőn még arról szóltak a hírek, hogy nem tudják jobban segíteni Bodrogi Lászlót, mert a szövetség jelentős anyagi gondokkal küzd, kedden már úgy állt az ügy, hogy a kvótás sportoló megkaphatja, amit a pekingi olimpiára kér.

Bodrogi László világbajnoki ezüstérme alaposan felkavarta a hazai kerékpársport amúgy is meglehetősen zavaros állóvizét. A szakági szövetség – többek között – anyagi nehézségekkel is magyarázta, hogy az egyetlen, nemzetközileg jegyzett magyar kerekest alig tudja segíteni válogatott szereplései alkalmával. Pedig az eredményre ezúttal nem lehet panasza senkinek sem.

Mint ismert, a múlt héten Stuttgartban a világbajnokság időfutamversenyén ezüstérmet szerzett a kerekes, aki utóbb elmondta, csak akkor látja értelmét az ötkarikás játékokon való indulásnak, ha legalább három ember, egy masszőr, egy szerelő és egy asszisztens segíti őt a verseny során. Ebben és csakis ebben az esetben Bodrogi László még az olimpiai dobogóra is esélyes lehet.

Ilyen versenyzőből pedig mostanában nem sok van.

Bár egy nap alatt nem oldódtak meg az MKSZSZ anyagi gondjai, és nyilvánvaló, hogy egyhamar nem is fog, a szövetség mégis megpróbál minden követ megmozgatni azért, hogy teljesítse legsikeresebb országúti kerékpárosunk kérését.

Ennek egyik módja, hogy a Magyar Olimpiai Bizottságtól eseti támogatást kér. „Minden elnökségi ülés úgy ér véget, hogy az arra illetékesek döntenek az eseti támogatások jogosságáról és odaítéléséről – tájékoztatta lapunkat Csurka Gergely, a MOB sajtófőnöke. – Kellően alátámasztott kérelem esetén mindenképpen van esély arra, hogy az adott sportág vagy annak egy képviselője megkapja a támogatást. Egy biztos: ha kérelem érkezik a sportági szövetségtől, és a MOB úgy látja, sikeres olimpiai szereplést segíthet a támogatással, akkor nem maradhat el a kedvező döntés.”

Csurka Gergely azt is hozzátette, hogy a MOB saját forrásaiból mintegy 75 millió forintot oszt szét súlyozottan a 15 kiemelt sportág között – de a kerékpár nem tartozik ide.

Ám beletartozik azon sportágakba, amelyek minden évben meghatározott összegű állami támogatásban részesülnek. Ráadásul az MKSZSZ egyik szakági szervezete a Magyar Kerékpársportok Szövetségének (MKSZ), és mint az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium sport-szakállamtitkárságán megtudtuk, mind az ernyőszervezet, mind a szakági szövetség részesül állami támogatásban. Feltéve, hogy teljesít bizonyos feltételeket…

Ugyanis a két szervezetnek egyelőre nincs APEH-adóigazolása, amely azt mutatná, hogy a szervezetnek nincs semmiféle köztartozása. Az elnökségtől kapott tájékoztatás szerint egyik szervezetnek sincs köztartozása, mindössze egy könyvelési hiba miatt nem juthattak még hozzá ehhez az igazoláshoz.

Kérdés, hogy a szavak mögött milyen tetteket remélhetünk, ha egy adminisztrációs hiba kijavítása is hónapokat vesz igénybe.

Legfrissebb hírek

Nehezen nyert a Ferencváros, de vezeti a női labdarúgó NB I tabelláját

Labdarúgó NB I
2 perce

NB I: hamar vezetést szerzett a Kispest az MTK otthonában.

Labdarúgó NB I
7 perce

Málagában szerezte meg első idegenbeli győzelmét a Racing Santander

Spanyol labdarúgás
8 perce

NB II: Videoton FC Fehérvár–BVSC-Zugló

Labdarúgó NB II
9 perce

NB II: Gyirmót FC Győr–Tiszakécskei LC

Labdarúgó NB II
12 perce

Ötéves szerződéshosszabbítást írtak alá az F1 brazíliai helyszínével

F1
20 perce

Verstappen átvette a vezetést, de vasárnap a mezőny végére sorolják Brazíliában

F1
26 perce

Nyílt vízi úszás: Betlehem Dávid ezüstérmes 3 km-en a cancúni vk-viadalon

Úszás
32 perce