Háromból semmi

MTI MTIMTI MTI
2007.09.17. 23:32
Címkék

Noha három cég megvásá rolta a pályázati dokumentációt, egyikük sem tett ajánlatot a Ferencvárosi Torna Club Üllői úti stadionja és a hozzá tartozó területek tulajdonjogának megvásárlására – tájékoztatta a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) az MTI-t hétfőn. Karácsonyi András vagyonkezelési igazgató a pályázati anyagot megvásárló cégekről később ígért információt.

A KVI 4.16 milliárd forintos limitáron immár a harmadik pályázatot írta ki június végén, az ajánlatokat hétfőn tíz óráig lehetett benyújtani. A pályázónak az ingatlan vételárán felül vállalnia kellett volna, hogy a meglévő stadiont két éven belül felújítja legalább 1.2 milliárd forint plusz áfa bekerülési értéken úgy, hogy az FTC tulajdonában lévő FTC Labdarúgó Zrt. öszszesen mintegy húszmillió forint névértékű részvénycsomagját legalább nyolcszázmillió forintért megvásárolja. A szerződésben az ajánlattevőnek biztosítania kellett volna huszonötéves határozott időtartamra az FTC számára a stadion használatának lehetőségét, valamint az FTC ügyvezetősége és szakosztályai számára szükséges, legalább C kategóriájú irodákat. A használati jog ellenértéke az FTC szakosztályai által a stadionban rendezett sportesemények nettó jegyárbevételének huszonöt százaléka lett volna a kiírás szerint.

A hat plusz két hektáros ingatlanra először 2005 novemberben írtak ki nyílt pályázatot, az azonban eredménytelennek bizonyult, mert a jelentkező TDZ Kft. nem tudta teljesíteni a kiírásban szereplő feltételeket. Ezután újrakezdődtek a tárgyalások a fővárosi klub, a KVI, a Nemzeti Sporthivatal és a Sportfolió Kht. részvételével. A múlt év június 8-án kiderült, hogy mindössze egyetlen cég, a spanyol Torre Rioja Madrid SA jelentkezett, amelyet a pályázati eljárásban a HI Grupo Kft. képviselt. A KVI 2006. augusztus 7-i döntése szerint érvényes, de eredménytelen volt a második pályázat.

Legfrissebb hírek

Bódog Tamás: Nagy és fontos győzelmet arattunk

Labdarúgó NB I
1 perce

Felkészülés: alsóbb osztályú csapatot vert a Barca és a Real, Sallaiék kikaptak a Monzától

Spanyol labdarúgás
45 perce

Bodnár lőtte az első gólt, de Szappanos hibája után fordított a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
1 órája

Sike József ötödik lett a mozgócéllövő-vb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Valenciában cápát neveztek el Ferran Torresről

Spanyol labdarúgás
1 órája

Beigazolódott a Mercedes félelme: a Ferrari mindenki előtt jár Magyarországon

F1
2 órája

Tizenegy esztendős angol sakkozó döntötte meg Polgár Judit 38 éve fennálló világrekordját

Egyéb egyéni
2 órája

Videó: Bodnár Gergő szerezte az idény első gólját az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2 órája