A levegő ifjú ura

Amikor belép a budai szálloda konferenciatermébe, többen attól tartunk, lefejeli a mestergerendát – ő aztán nem tartozik azon amerikai kosarasok közé, akiknek a hivatalos és a valóságos magassága között olykor öt-tíz centi az eltérés, és nem a valóságos javára… Amikor meglátja a riporteren a 2005-ös denveri All Star Game sárga pólóját, elővillantja hibátlan fogsorát.

Netán eszébe juttat valamit a denveri gála?

Ön is jól tudja, hogy igen... – mondta Josh Smith. – Ott és akkor nyertem meg a zsákolóbajnokságot, amely eddigi rövidke NBA-karrierem fénypontja.

Kétségtelenül eredeti ötlet volt átugrani játékostársát, a széken ülő Kenyon Martint. Mit szólna hozzá, ha a rendezők szombaton megkérnék, ismételje meg a mutatványt?

Azt, hogy kerítsenek nekem egy pár jó sportcipőt, és megcsinálom. Miért ne? Hiszen ezért – is – vagyok most Budapesten.

Az is elképzelhető, hogy jövő februárban a következő All Star-gálán, New Orleansben is nevez a zsákolóversenyre? Szerintem nem lenne esélytelen.

Szerintem sem, de én már csak akkor megyek el a gálára, ha beszavaznak valamelyik főcsoport válogatottjába. Egyszer megnyertem, nekem ennyi elég, nem kell újból bizonyítanom, hogy jól zsákolok. Inkább azt, hogy jól kosarazom. Sajnos a zsákolóbajnokokról hajlamosak azt hinni a szurkolók, hogy semmi máshoz nem értenek. Jó, persze, Michael Jordan vagy Dominique Wilkins nyilván kivétel… Szóval én most azon vagyok, hogy a játékom egyéb dimenzióját tökéletesítsem.

És hogyan csinálja?

Most speciel úgy, hogy a Hawks csapatkapitányával, Joe Johnsonnal elhatároztuk, egy hónappal a hivatalos, október másodiki kezdés előtt beindítjuk saját, atlantai edzőtáborunkat. De ez még semmi: a nyáron Houstonban jártam, ahol két helyi legenda, Hakeem Olajuwon és Calvin Murphy instrukcióira figyelve csiszoltam a kosártudásomat, no meg a kondimat is. Leadtam néhány kilót, pontosabban a zsírt izommá alakítottam.

Egyébként mennyi a súlypontemelkedése?

Negyven hüvelyk (101.6 centi – a szerk.). Helyből, nekifutás nélkül!

El tudná képzelni a jövőjét más klubban is?

Hogyne, például a bajnok San Antonióban. A Spurs azt a kosárlabdát játssza, amely megközelíti az én elképzelésem szerinti tökéletest. Játékosai védekeznek, passzolnak, futnak, jól dobnak. De elégedett vagyok Atlantában is, főleg, ha jövő áprilisban bejutunk a rájátszásba.

Eléggé régen jártak ott, az 1998–1999-es bajnokság végén.

Akkor még csak tizenhárom éves voltam. De most már nagyon itt az ideje, hogy bejussunk. Miénk az NBA legfiatalabb csapata, s ha mindenki azt teszi, amit tennie kell a pályán és azon kívül is, akkor sikerülhet. A döntőbe jutás azonban még a távolabbi jövő zenéje. Különben is, nagyon megerősödött a Keleti főcsoport Kevin Garnett és néhány más sztár ide szerződésével.

Mit gondol, dukál még a világbajnok elnevezés az NBA mindenkori győztesének? Hiszen legutóbb kétezerben a sydneyi olimpián nyertek világversenyt.

Szerintem feltétlenül, hiszen a világ úgyszólván valamennyi országából játszanak kosarasok az NBA-ben. Akkor pedig jogos a titulus.

Hm. Látszik, hogy újságírónak készül… És mit gondol, megnyeri a Team USA a pekingi olimpiát?

Meg. Azért, mert már vannak remek tripladobók is a csapatban, mégpedig Michael Redd, Mike Miller, Chauncey Billups személyében, de LeBron James, Carmelo Anthony, sőt Kobe Bryant is betalál kintről, ha kell. Eddig az ilyen kosarasok hiányoztak.

Mit szól ahhoz, hogy e csapatot már az új Dream Teamként emlegetik?

Túl korai még a párhuzam. Majd ha megnyerte az olimpiát.

Ha majd egyszer visszavonul, milyen eredmények birtokában lenne elégedett a pályafutásával?

Legalább egy bajnoki aranygyűrű kell, néhány All Star-válogatottság, s ha olimpiát is nyernék, az lenne a hab a tortán.