Megerősödtek az angolok

F. Z.F. Z.
2007.09.08. 00:04
Címkék

Csoda nem történt, de az is lehet, hogy az angol válogatott orvosai megtalálták a csodaszert, amivel két nap alatt harcra kész labdarúgót faragtak Steven Gerrardból. A Liverpool csapatkapitányának eltörött a nagylábujja, és olyan erős fájdalmai voltak, hogy az orvosok azt fontolgatták, beinjekciózzák az Izrael elleni sorsdöntő mérkőzésre. Péntek délután azonban már azt kürtölték világgá a hírügynökségek, hogy a hatalmas munkabírású és emellett gólerős középpályás teljes értékű edzésmunkát végzett, és a kezdőcsapatban szerepelhet a fontos összecsapáson. Steve McClaren, az angolok szövetségi kapitánya tehát hosszú idő után jó hírt kapott, s mindjárt kettőt, miután az orvosi stáb jelentése alapján valószínűleg a combsérüléssel bajlódó Owen Hargreaves is játszhat szombaton az Európa-bajnoki selejtezőn. A győzelmi kényszer, a rengeteg sérült és eltiltott – többek között David Beckham, Frank Lampard, Wayne Rooney és Peter Crouch is hiányzik majd – miatt a szokásosnál sokkal idegesebb angolokon óriási a nyomás, nem hibázhatnak, a továbbjutás kiharcolásához mindenképpen meg kell nyerniük a két hazai meccsüket, először le kell győzniük Izraelt, majd jövő szerdán Oroszországot is. Az angolok kapitánya azt nem árulta el, hogy mitől gyógyult meg a két sérült, de azt igen, hogy Steven Gerrardot kezdőként küldi ki a pályára. „Gerrard szinte biztosan játszik, ami hatalmas megnyugvást jelent nekem és a csapatnak egyaránt – mondta a sorsdöntő találkozók előtt rendkívül feszült Steve McClaren. – A válogatott orvosai és a játékos is mindent megtett a gyógyulásért. Bízom a fiúkban, akik megmutathatják, Anglia a bajban is tud harcolni.”

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: F1-szabadedzés, sportlövő-vb és nyílt vízi úszó-vk

Minden más foci
37 perce

Csoda Milánóban, verhetetlen a Fradi az El-ben!; Rekordbevételek és bérnyomás: így teljesítettek anyagilag a magyar klubok

E-újság
42 perce

Mennyi? 453! – Dénes Ferenc publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája

Ünnep a javából! – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
1 órája

Európa-liga: hátrányból nyert a Bournemouth, Hollandiában győzött a Juventus

Európa-liga
1 órája

Fél tucat gólt vágott az Ajax; Szalahék hazai pályán kaptak ki; magyarjaival nyert a Köbenhavn a Kl-ben

Konferencialiga
1 órája

Ruben Amorim: Minősíthetetlen volt a játékunk

Európa-liga
1 órája

Gólöröm a reklámtáblán, kézfogás Modriccsal – galéria

Európa-liga
1 órája