Nagy csatát nyert a Dunaferr

2007.09.06. 00:41
Címkék

SZIRMAI GYÖRGY A sorsolás szeszélye már a bajnokság elején összehozta a tavalyi bajnokság harmadik és negyedik helyezettjét. Két büntetőt is elhibáztak az elején a hazaiak, ám akcióból eredményesek voltak, és gyorsan magukhoz ragadták a vezetést. Szilárd hatos falas védekezéssel igyekezett mindkét edző útját állni az ellenfél rohamainak. Mörtel Renáta kiállítását ügyesen használták ki a fehérváriak, akiknél Tápai Szabinát nevezték ugyan a vezetők, ám nem lépett pályára. Aztán Laima Bernataviciute (első bajnokiját játszotta a fehérváriaknál) góljával a vezetést is átvették a vendégek. Imre Vilmos időkéréssel igyekezett rendezni a sorokat, változtatott a hazaiak védekezésén is, 4–2-es vegyes felállást alkalmazott. A kapuban enerváltan mozgó Sanela Knezovic helyére Paula Ungureanu érkezett, és a változtatásokkal sikerült felrázni a Dunaferrt. Ferling Bernadett góljával visszavette a vezetést a Dunaferr (12–11), amely a fordulást követően is lendületben maradt. Ungureanu védései ragadtatták tapsra a közönséget, s amikor a szemfüles hálóőr saját kapuja előteréből ívelt a messzire előremerészkedő Fekete Csilla hálójába, szinte felrobbant az aréna (17–14). A fehérvári kapus később több bravúros védéssel feledtette hibáját, s elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy sokadszor is felzárkózott a Cornexi (25–25). Borbás Rita a mérkőzés utolsó előtti percében a legjobbkor lőtte első gólját (28–27). Az utolsó percben végig támadhatott a Cornexi. Vura József időt kért, Ferlinget kiállították, majd időn túli szabaddobásból is próbálkozhatott a Cornexi – eredménytelenül.

Legfrissebb hírek

Bánki József: Jó a Fradi kerete, ezt jelzi, hogy Arzani és Yusuf is csak a padon van

Európa-liga
4 perce

Terepkerékpár: három magyar indul a hollandiai Eb-n

Utánpótlássport
15 perce

Férfi kézi Eb-selejtező: Magyarország–Montenegró

Kézilabda
27 perce

Európa-liga: Dibusz az idényben először véd az alapszakaszban, Modric a padon a hazaiaknál – kezdők

Európa-liga
29 perce

Eltemették a Tenerife kedden elhunyt labdarúgóját

Spanyol labdarúgás
31 perce

„Kértem, hogy maradjon, de el kell fogadnom a döntését” – Jorge Jesus Cristiano Ronaldóról

Minden más foci
1 órája

Az évezred eddigi legjobb eredményét érte el a magyar birkózás a 2026-os világbajnokságokon

Birkózás
1 órája

A Ferrari a saját démonaival küzd, a Mercedes koronázásra készül Brazíliában

F1
1 órája