Kiutat keresnek a lilák

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
2007.08.31. 00:44
Címkék
Felcsúton csúfos teljesítménynyel kapott ki 3–1-re az Újpest, így kiesett a Magyar Kupából. A kudarc okaira nincs magyarázat, a vezetők ugyanis nyilatkozatstopot rendeltek el a Megyeri úton.

Csend van Újpesten. Ez alap esetben nem is lenne baj, ám a lila-fehér csapat labdarúgói és edzői azért hallgatnak, mert megtiltották nekik, hogy nyilatkozzanak. Ezt szerda este, a Felcsút elleni Magyar Kupa-kudarc után jelentette be Dányi Szilárd ügyvezető igazgató, azután, hogy a bajnokságban a középmezőnyben álló együttes 3–1-re kikapott az NB II-es csapat pályáján. Lenne mit megmagyarázni – már ha lehet indokot találni a nyáron alaposan megerősített Újpest bukására.

Mivel a hivatalos regula szerint szombat estig senki nem állhat szóba lapunkkal sem, csak találgathatunk, mi zajlik Újpesten. Információink szerint szerda este, a mérkőzés lefújása után semmi különös nem történt az öltözőben – ahol megfordult Dányi Szilárd és a tulajdonosokat képviselő Kovács Péter is –, pusztán tájékoztatták a labdarúgókat a nyilatkozatstopról. A korábban játékosait a rosszabb eredmények után szinte földbe döngölő Kovács sem fenyegette meg büntetéssel a futballistákat. Egyvalamit biztosan elértek az újpesti vezetők a döntéssel: a játékosok nyugodtan készülhetnek a Nyíregyháza elleni találkozóra, hiszen nem hívogatja őket senki, nem kérnek magyarázatot a felcsúti fiaskóra. Az viszont tény, hogy a szurkolók nem tudják elfogadni, ami történt a Magyar Kupában és a bajnokság néhány mérkőzésén. Volt olyan magáról megfeledkező „drukker”, aki arra ragadtatta magát, hogy a felcsúti mérkőzés lefújását követően leköpte Urbányi Istvánt, az Újpest vezetőedzőjét. A Megyeri úton keresik a kudarc okait. Információink szerint az fel sem vetődött, hogy leváltják Urbányi Istvánt, vagyis nem az edző a bűnbak. A szakembert egyébként szeretik a futballisták, vagyis nem játszanak ellene, jelen helyzetben amúgy sem lenne könnyű megfelelő edzőt találni a helyére.

Ha végignézzük az Újpest őszi bajnoki meccseit, a Honvéd ellenin kívül egyik sem közelített a tökéleteshez. A Siófok ellen kétgólos hátrányból kellett fordítania a csapatnak, a Zalaegerszeggel szemben hazai pályán ért el döntetlent, az MTK stadionjában gyenge teljesítménynyel és némi szerencsével jött össze a 0–0, a Kaposvár elleni hazai kudarc alkalmával tragikusan, szétesően futballozott az Újpest, a Vasas ellen jó volt az együttes játéka, de számtalan helyzet maradt ki. A bukdácsolás okait keresik Újpesten, s szombatig szeretnék is megtalálni. Már csak azért is, mert az eredeti tervek szerint a Nyíregyháza elleni mérkőzés lefújása után már beszélhet mindenki – de a játékosok is nyilatkozni akarnak, nem magyarázkodni. Az azonban borítékolható, hogy az esetleges nyíregyházi vereség után jelentős változások lesznek – nem mellékes, hogy a válogatott Eb-selejtezői miatt kéthetes szünetet tartanak a bajnokságban, vagyis sok mindenre juthat idő.

Legfrissebb hírek

Három perc alatt felállva hosszabbításra mentettek a belgák – videó

Foci vb 2026
10 perce

Nincs döntés 90 perc alatt, jön a hosszabbítás Seattle-ben

Foci vb 2026
33 perce

Csütörtöki sportműsor: Spanyolország–Ausztria a labdarúgó-vb-n

Minden más foci
37 perce

Mi folyik itt?! Három perc alatt ledolgozta kétgólos hátrányát Belgium!

Foci vb 2026
39 perce

Lisztes Krisztián 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
40 perce

Nem tesz ajánlatot Balogh Botondért a török Kocaelispor – hivatalos

Légiósok
44 perce

A bosnyák drukkerek már melegítenek az USA elleni meccsre

Foci vb 2026
51 perce

„Bármikor vendégünk egy sörre Walesben” – írták a kongói kapus Wikipédia-oldalára

Foci vb 2026
57 perce
Ezek is érdekelhetik