Tolódó (idő)határok

2007.08.27. 23:15
Címkék

Már négy hónappal ezelőtt kihirdették, hogy Ukrajna és Lengyelország rendezheti a 2012-es Európa-bajnokságot, de a lengyeleknél egyre nagyobb a pánik, mivel nem haladnak jó ütemben az építkezésekkel. A varsói Nemzeti Futballaréna helyén még nyoma sincs annak, hogy öt év múlva ott ünnepélyes megnyitóval egybekötött nyitó mérkőzés lesz, így a szervezők már arra is gondoltak, hogy Kijevnek engedik át az Eb-nyitány programjait. A fővárosi gondok mellett vidéken sincs minden rendben, hiszen a gdanski létesítmény munkálatai sem haladnak – bár a 2011-es átadást biztosra ígérik. A lengyel sportminiszter, Elzbieta Jakubiak ezért is vetette fel, hogy az Európai Labdarúgó-szövetségnél (UEFA) kérvényezik a határidők egy évvel történő kitolását. A stadionépítések körüli nehézségek mellett az infrastrukturális fejlesztések is akadoznak, sőt a lengyel labdarúgás vezérkara és a politika között sem felhőtlen a viszony. Michal Brandt, a szervezőbizottság elnöke viszont kijelentette, nem kell pánikolni, annak idején Portugáliában is a legutolsó pillanatban készültek el a stadionok, s az UEFA sem csinált tragédiát a késésből.

Legfrissebb hírek

Russell megszólalt az eltűnése után: Eljött a megfelelő pillanat, hogy őszintén, szívből beszéljek

F1
6 perce

Kuytre különleges kihívás vár a Fener–Liverpoolon; Sallai Roland kezd a Galatában – egész napos élő BL-felvezető

Bajnokok Ligája
48 perce

A Fradi jobban épít a magyar játékosokra, mint a Milan az olaszokra

Európa-liga
50 perce

Háromhetes kihagyás vár Lang Ádámra – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Marko Nikolics a Nemzeti Sportnak: Igaza van Vitális Milánnak, jól beilleszkedett

Bajnokok Ligája
1 órája

Vízilabda: Zadarba utazik a Vasas, Athénban játszik a Szeged; orosz és német ellenfelet kapott a Dunaújváros

Vízilabda
1 órája

Varga Barnabás, Toni Schumacher, Hajdu Attila – tíz életveszélyes ütközés a futballpályán

Minden más foci
2 órája

Visszavonult Michelle Gisin kétszeres olimpiai bajnok alpesi síző

Téli sportok
2 órája