Marad az egyenlőség a Ferrarinál

2007.08.27. 23:15
Címkék

A Ferrarinál vagy a csodában bíznak, vagy abban, hogy a Nemzetközi Automobilszövetség szeptember 13-án, a kémbotrány újratárgyalásakor pontlevonással bünteti a McLaren-istállót. Erre utal legalábbis az a (Ferraritól teljesen szokatlan) döntés, hogy a maranellóiak nem kivételeztek a vb-pontversenyben jobban álló pilótájukkal – még hat nagydíjjal a sorozat vége előtt sem. Sokan biztosra vették, hogy Felipe Massát előbb beszólítják a boxba a Török GP kétharmadánál, mint az akkor összesítésben még egy ponttal előtte álló Kimi Räikkönent, akinek így az ölébe hullott volna az első hely, és közelebb került volna Hamiltonhoz a rangsorban. A finn azonban maradt a második a futamon, a győztes Massa pedig visszavette tőle a pontverseny harmadik helyét. „Igazságtalan lenne egypontos különbségnél kijelenteni, hogy Kimi vagy Felipe az első számú pilótánk – fogalmazott Jean Todt csapatfőnök. – Rengeteget dolgoztak, megérdemlik az esélyt, és mivel most is egy pont a differencia közöttük, az Olasz Nagydíjon sem alkalmazunk olyan stratégiát, amely előnyben részesítené valamelyiküket.”

Legfrissebb hírek

Russell megszólalt az eltűnése után: Eljött a megfelelő pillanat, hogy őszintén, szívből beszéljek

F1
7 perce

Kuytre különleges kihívás vár a Fener–Liverpoolon; Sallai Roland kezd a Galatában – egész napos élő BL-felvezető

Bajnokok Ligája
49 perce

A Fradi jobban épít a magyar játékosokra, mint a Milan az olaszokra

Európa-liga
51 perce

Háromhetes kihagyás vár Lang Ádámra – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Marko Nikolics a Nemzeti Sportnak: Igaza van Vitális Milánnak, jól beilleszkedett

Bajnokok Ligája
1 órája

Vízilabda: Zadarba utazik a Vasas, Athénban játszik a Szeged; orosz és német ellenfelet kapott a Dunaújváros

Vízilabda
1 órája

Varga Barnabás, Toni Schumacher, Hajdu Attila – tíz életveszélyes ütközés a futballpályán

Minden más foci
2 órája

Visszavonult Michelle Gisin kétszeres olimpiai bajnok alpesi síző

Téli sportok
2 órája