Bízik a gyors gyógyulásban

BÁLINT MÁTYÁSBÁLINT MÁTYÁS
2007.08.27. 00:01
Címkék
Bár könnyek között fejezte be, Szávay Ágnes elégedetten gondolhat vissza a New Haven-i tornára, amelynek döntőjét sérülés miatt fel kellett adnia. Ellenfele, Szvetlana Kuznyecova is elismerően beszélt a magyar lányról, aki a 31. helyre jött fel a világranglistán, és remélhetőleg felépül keddig, amikor először kell pályára lépnie az US Openen.

Szávay Ágnes hatalmas sikert ért el a 600 ezer dolláros New Haven-i WTA-tornán, és közel volt a még nagyobb meglepetéshez. A selejtezőből a főtáblára felküzdve magát a 18 esztendős magyar lány, aki akkor még a 41. volt a világranglistán, legyőzte a rangsor 31., 10., 23. és 42. helyezettjét (sorrendben az ausztrál Samantha Stosurt, a szlovák Daniela Hantuchovát, az ukrán Aljona Bondarenkót és a görög Eleni Daniilidut), és a 4. Szvetlana Kuznyecova elleni fináléban is 6:4-re hozta az első játszmát, de hátfájása miatt a másodikban fel kellett adnia a találkozót. Pedig ő lehetett volna az első teniszező, aki a selejtezőből indulva nyer első vagy második kategóriás WTA-versenyt!

„Még mindig el vagyok keseredve egy kicsit, mert úgy érzem, nyerhettem volna. Másfelől viszont nagyon szép hetem volt, előzetesen habozás nélkül aláírtam volna egy ilyen szereplést – mondta Szávay. – A hátam minden labdamenettel egyre roszszabb lett, a végén már nagyon fájt. Már a hét elején éreztem, de akkor még csak egy kis izomfájdalom volt, semmi több. Aztán napról napra romlott a helyzet.”

A fejleményeknek Kuznyecova sem örült: hiába szerezte meg idei első tornagyőzelmét, utolsó három mérkőzését nem tudta befejezni – előbb vagy utóbb mindenki visszalépett ellene.

„Amikor láttam, hogy ápolást kér, arra gondoltam, jaj csak ezt ne! Nagyon sajnálom, ami történt vele, mert igazán jól teniszezett, a közelgő US Open pedig fontos verseny. Remélem, addig felépül – mondta Szávayról az orosz.

A magyar lány sérülése az első értékelések szerint nem súlyos: a hátizma húzódott meg, felépülhet a következő napokban.

„Nyújtással, masszírozással, orvosi kezeléssel és pihenéssel telik a napom, talán hétfőn ütögetek majd egy keveset – mondta Szávay. – A hátam jobb, mint szombaton, de ha most kellene pályára lépnem, bajban lennék. Bízom benne, hogy keddig azért rendbe jön.”

A magyar teniszező kedden kezdi meg szereplését az US Openen, ahol az elmúlt hét eredményeit elnézve (hét mérkőzés, hat győzelem, egy visszalépés, tizenötből tizennégy megnyert szett) meglepetést is szerezhet. Az önbizalmával nincs gond, a játéka látványosan fejlődik, lassan a legjobbak ellen is szép reményekkel mehet föl a pályára – már nincs oka megijedni senkitől. Flushing Meadowsban a selejtezőből a főtáblára kerülő, világranglista113. német Sandra Klösel lesz az ellenfele a nyitó körben, majd a 32. kiemelt Michaella Krajicek következhet. A Szávaynál tizenegy nappal fiatalabb holland jó teniszező, a nyolc közé jutott Wimbledonban, de képes kikapni bárkitől. Ha a magyar lány őt is legyőzi, a hetedik kiemelt orosz Nadja Petrova lehet az ellenfele a nyolcaddöntőbe jutásért. Ezen az ágon van még a szlovák Daniela Hantuchová (Szávay legyőzte New Havenben) és Kuznyecova is – ha minden a szánk íze szerint alakulna, az elődöntőbe jutásért a Vasas tehetsége vissza is vághat az orosznak a mostani vereségért.

„Egyelőre csak a Klösel elleni mérkőzéssel foglalkozom, és azzal, hogy meggyógyuljak – így Szávay. – Párosban is indulok, de az egyes a fontosabb, elsősorban arra készülök.”

Legfrissebb hírek

Gyűlölet, nem múló lelki teher, súlyos eltiltás, börtön – mi vár a tragikus ütközés másik szereplőjére?

Spanyol labdarúgás
1 perce

Marco Rossi: Urblík József lehet Szoboszlai Dominik helyettese

Magyar válogatott
8 perce

Sportlövő-vb: Rédecsi Máté jól áll gyorstüzelő pisztolyban, Jákó Miriam hetedik szabadpisztolyban

Egyéb egyéni
14 perce

Női röplabda Extraliga: elszakadt a Békéscsaba kapitányának keresztszalagja

Röplabda
37 perce

Cristiano Ronaldo fia bekerült a portugál U17-es válogatott keretébe

Minden más foci
48 perce

Urblík József, Pető Milán és Szendrei Ákos is bekerült Rossi keretébe, Szalai Attila visszatér

Magyar válogatott
53 perce

Moór Ádám szerezte az első magyar érmet az ifjúsági olimpián

Egyéb egyéni
1 órája

„Teljes lelkemből sajnálom” – az ellenfél oldaláról Gerard Piqué is részvétet nyilvánított

Spanyol labdarúgás
1 órája