Változatlan ös szeállítás

BÁLINTANDRÁS BÁLINTANDRÁSBÁLINTANDRÁS BÁLINTANDRÁS
2007.08.21. 23:51
Címkék
Az idei szezonban tapasztalt kisebb-nagyobb ellentétek dacára sem változik jövőre a Formula–1-es világbajnokság harmadik számú csapatának ös szeállítása, vagyis 2008-ban is Nick Heidfeld lesz Robert Kubica csapattársa a BMW-nél. Így biztossá vált, hogy egyikük sem váltja a kétszeres világbajnok Fernando Alonsót a McLarennél.

Német és lengyel lapok már jú lius elején arról számoltak be, hogy a BMW nem akar változtatni, de akkor csak az tűnt bizonyosnak, hogy Kubica szerződése 2008-ig érvényes, míg Heidfeld tárgyal a hosszabbításról. A Hungaroringen azonban Alonso és csapattársa, Lewis Hamilton egymásnak esett, utána pedig számos variáció látott napvilágot. Olvashattunk olyan 2008-as BMW-felállást, amely a spanyol és a lengyel pilótát kapcsolta ös sze, de előfordult olyan verzió is, hogy a krakkói fiatalember igazol Alonso jelenlegi helyére.

Heidfeld sokáig a Mercedes támogatottja volt, így még az sem lett volna elképzelhetetlen, hogy F–1-es karrierje utolsó szakaszát már Wokingban tölti. A Hamilton, Kubica mclarenes párosítás alapjául pedig a két ifjú titán több évre vis szanyúló barátsága szolgált.

Nos, a találgatások tegnap lezárulhattak, a müncheniek ugyanis hivatalosan is pontot tettek a jövő évi ös szeállításra.

„Mindkét versenyzőnk, Nick és Robert is fantasztikus eredményeket ért el az idei szezonban” – kezdte nyilatkozatát Mario Theissen, a BMW motorsport-igazgatója, majd kiemelte, hogy a pilótapáros mindkét tagja jelentős szerepet játszott az idei sikerekben, hiszen a csapat egyértelműen az F–1 harmadik számú istállójává vált. Ennek egyik kézzelfogható jutalma, hogy Heidfelddel két évre szóló szerződést kötöttek, míg a csiszolatlan gyémántnak tartott Kubicának „ígéretet” tett a szakvezetőség, hogy győztes klas szist farag belőle.

„Heidfeld az idén már 42 pontot gyűjtött, kétszer állt dobogóra. Ez önmagáért beszél. Növekvő tapasztalataiból a csapat is jelentősen profitál – dicsértenémet versenyzőjét Theissen, majd rátért másik pilótájára, és a krakkói fiatalembert is elismeréssel illette: – Ez az első teljes éve a legjobbak között, de már eddigi rövid pályafutása alatt is bizonyította, hogy legalább olyan kiváló versenyző, mint Nick. Elképesztően gyors, de az még inkább hihetetlen, hogy ilyen fiatalon mekkora technikai tudással rendelkezik. Ezzel rengeteget segít mérnökeinknek. Robert csiszolatlan gyémánt, addig faragjuk, amíg győztes pilóta lesz belőle. Két ilyen versenyzővel a BMW remek alaphelyzetbe került.”

Nick Heidfeld arról beszélt, hogy nem is gondolkodott a csapatváltáson, örül neki, hogy részese lehet egy új sztáregyüttes felépítésének.

„A fejlődés, amely az utóbbi két évben jellemezte az istállót, hihetetlen ösztönző erővel hat rám” –fogalmazott az ös szetett verseny ötödik helyén álló német pilóta. Kubica arról beszélt, hogy egy év alatt rengeteg tapasztalattal gazdagodott, de ez nem jelenti, hogy már befejeződött volna a tanulási folyamat: „Biztos vagyok benne, hogy a csapat minden segítséggel ellát, hogy jó eredményekkel fizethessek a megelőlegezett bizalomért.”

Legfrissebb hírek

FIFPro: hat világbajnok spanyol jelölt az előző idény álomcsapatába

Minden más foci
5 perce

Pat Cortina lett az olasz férfi hokiválogatott szövetségi kapitánya

Jégkorong
37 perce

NB II: Diósgyőri VTK–Kecskeméti TE: fordítottak a vendégek

Labdarúgó NB II
51 perce

Tenisz: bravúr a hatszoros első a spanyolok ellen

Utánpótlássport
1 órája

Világcsúcsok születtek férfi 85 kg-ban mindkét fogásnemben és összetettben is a súlyemelő vb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Hátsó füves futballmentő túra: újra a pályán az árvíz szülte csapat

Hátsó füves
2 órája

Jön a Milan–Ferencváros meccs! Ötven év után nyerhetne ismét magyar csapat a San Siróban

Európa-liga
2 órája

Kedden kezdődik a sportlövő-vb, amelyen már az olimpia is tét

Egyéb egyéni
2 órája