Végre tökéletes állapotban

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
2007.08.16. 23:38
Címkék

Újabb esélyt kaphat Lisztes Krisztián, aki a közelmúltban a horvát Hajduk Splitnél töltött néhány hetet, ám végül a klub nem szerződtette. A középpályás, aki a Ferencváros után – a zöld-fehérekkel bajnoki címet is nyert – játszott a német VfB Stuttgartban és a Werder Bremenben, valamint a Mönchengladbachban, a jövőben az osztrák élvonalban szereplő LASK Linz labdarúgója lehet. Ausztriában már hat fordulót lejátszottak az őszi szezonból, az együttes tíz pontot szerzett, s ezzel a hatodik helyen áll.

„Elképzelhető, hogy hamarosan Linzben leszek – mondta Lisztes Krisztián. – Hallottam én is a LASK érdeklődéséről, de egyelőre semmi konkrétumról nem tudok beszámolni. Valóban jelezték, hogy kíváncsiak lennének rám, de pusztán ennyi történt, semmi több. Ezen a héten eldől, mi lesz ebből az ügyből. Ha minden jól alakul, talán már hétfőn elutazhatok Ausztriába.”

A Hajduk Splitnél csaknem két hónapig tesztelték, s végül Lisztes Krisztián maga kérte, hogy szülessen valamiféle döntés az ügyében.

„Eléggé nyomasztó volt ez a helyzet – kesergett a futballista. – Az utolsó három hétben már mindent meg tudtam csinálni az edzésen, vagyis bizonyítottam, hogy tökéletes állapotban vagyok. A térdem bírja a terhelést, vagyis ezen nem múlhatott semmi. Kértem a klub vezetőit – akik között nem feltétlenül volt egyetértés –, döntsék el, mi a tervük velem, mert nem akartam elszalasztani a linzi lehetőséget.”

Lisztes Krisztián helyzetértékelését megerősítette Ivica Surjak klubmenedzser is. Elmondta, a hét végén tárgyalnak Ivan Pudarral, a Hajduk edzőjével, és akkor születik döntés a labdarúgóval kapcsolatban.

Legfrissebb hírek

Csapó Miklós: Csakis pozitív emlékeket kötök a BVSC-s éveimhez

Vízilabda
29 perce

Együtt énekelték a Székely Himnuszt a Csíkszereda és a Sepsi szurkolói – videó

Minden más foci
34 perce

A Szuperkupadöntőn is ott volt a Ferencváros El-visszavágójának játékvezetője

Európa-liga
55 perce

Tóth Balázsék edzőjével késő este közölték: új kapus után kell néznie

Légiósok
1 órája

Olympique Marseille: feltámadás helyett őskáosz és csődközeli helyzet

Francia labdarúgás
1 órája

Laskawy Ferenc: Nagyszerű brigád jött össze a Ferencvárosnál

Jégkorong
2 órája

Eltört az arccsontja a Nyíregyháza támadójának, műteni kell

Labdarúgó NB I
2 órája

A 16 éves Pápai Olivér országos csúcsbeállítással, Sárkány Zalánnal együtt döntős 400 gyorson a vizes Eb-n

Úszás
2 órája