Sztárcsapatok randevúja

H. B.H. B.
2007.08.10. 17:21
Címkék

Négy Bajnokok Ligája-részt vevő csapat, az osztrák aranyérmes Hypo NÖ, a horvát bajnok Podravka Koprivnica, valamint a Budapest Bank-FTC és a Győri Audi ETO KC lép pályára pénteken és szombaton Győrött a Magvassy Mihály Sportcsarnokban. A torna résztvevői lemérhetik, hol tartanak a felkészülésben, hiszen a mezőny rendkívül rangos. Megismétlődik a legutóbbi magyar bajnokság aranycsatája, az FTC–Győr rangadó, a Fradi emellett „újrajátszhatja” a kaproncaiakakkal a 2006-os EHF-kupa-döntőt, Németh András, a Hypo edzője pedig először meccselhet korábbi csapata ellen. Nem akármilyen csemegéket tartogat hát a két nap! Külön érdekesség, hogy ha az Audi ETO sikerrel veszi a szeptember 28. és 30. közötti, győri BL-selejtezőt, és kiharcolja a legjobb tizenhat közé jutást, a volt veszprémi edző, Zdravko Zovko által irányított horvát bajnokkal kerül egy csoportba.

„Eddig az erőnléti edzéseken volt a hangsúly, mostantól a technikai és taktikai feladatokra kell összpontosítanunk – mondta Róth Kálmán, az ETO trénere. – A hét végi tornán remek együttesek ellen csiszolhatjuk a játékunkat, s bár az eredmények is fontosak, elsődleges célunk, hogy összeálljon az új csapat. Sajnos vannak hiányzóink: Görbicz Anita az erdélyi túrán térdsérülést szenvedett, így a héten még nem edzett, Ana Djokics pedig porcsérüléssel bajlódik, csak rehabilitációs munkát végez, így rá most aligha lehet számítani. Vérten Orsolya Achillesín-sérülése viszont szépen javul, a jelekből ítélve ő pályára léphet pénteken és szombaton.”

A bajnok ferencvárosiak győzelemmel hangoltak a tornára, szerdán a bronzérmes Dunaferr ellen játszottak felkészülési mérkőzést a Kőbányai úti csarnokban. A csapat 32–23-ra verte meg az újvárosiakat, azaz folytatta remek sorozatát, hiszen korábban már nyert gyakorlómeccset a Győr és a Cornexi ellen is.

Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
6 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
6 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
6 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
6 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
7 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
7 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
7 órája