Az igazi megméretés

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
2007.08.10. 23:50
Címkék

Ritka az olyan nap a magyar labdarúgásban, mint a csütörtöki volt. Egyszerre igazolt külföldre vagy váltott klubot határainkon túl három magyar labdarúgó is. Hrepka Ádám az MTK-tól a holland NEC Nijmegenhez szerződött, a győri Dudás Ádám az orosz Szpartak Moszkvához került, s az eddig Görögországban, a PAOK Szalonikiben szereplő Torghelle Sándor a német második ligás Carl Zeiss Jenában folytatja a pályafutását. Légiósként mindhármuknak többet kell majd nyújtaniuk, mint eddig. Szakértőnk, Nyilasi Tibor optimista. HREPKA ÁDÁM (eddigi csapatai: Tisza Volán, Újpest, MTK) A húszéves, háromszoros válogatott támadó bevallottan csak első lépésnek tekinti a holland csapatot külföldi karrierjében. Hrepka Ádám csapatba kerülési esélyeit növeli, hogy az együttes három csatárral áll fel. A támadósorban öt futballista szerepelt a felkészülési találkozókon, úgy tűnik, egyelőre Jeremaine Lens és John van Beukering lehet a magyar játékos legnagyobb vetélytársa. DUDÁS ÁDÁM (eddigi csapata: Győri ETO) A 18 esztendős középpályás nagyot lépett előre. A játékos eddig összesen tizenöt élvonalbeli mérkőzést játszott, a Győr eddigi két találkozóján sérülés miatt nem szerepelhetett. A Szpartak Moszkva vezeti az orosz bajnokságot, és nagy intenzitással készül a Bajnokok Ligájának harmadik selejtezőkörére, amelyben a skót Celtic lesz az ellenfele. Sajnos borítékolható, hogy Dudás Ádám nem sok szerepet kap, inkább hosszú próbajátékon vesz részt, amelynek végén döntenek majd arról, hogy kap-e újabb lehetőséget. TORGHELLE SÁNDOR (eddigi csapatai: Bp. Honvéd, Marcali, MTK, Crystal Palace /angol/, Panathinaikosz /görög/, PAOK Szaloniki /görög/) Torghelle Sándor még sosem szerepelt német együttesben, ám 2004 júniusában élete meccsét játszotta Kaiserslauternben, amikor a magyar válogatott a csatár két találatával győzött Rudi Völler csapata ellen. A klub leghíresebb játékosa, a csatár Sebastiane Helbig, aki korábban a Bayer Leverkusen és az 1. FC Köln labdarúgója is volt. Rajta kívül csupa fiatal szerepel a támadók között a keretben, Torghelle Sándornak játszania kell ebben a gárdában.

Legfrissebb hírek

A vb-történelem legkésebbi góljával jutott tovább Belgium – statisztika

Foci vb 2026
22 perce

USA vagy Bosznia-Hercegovina? Elkezdődött a meccs

Foci vb 2026
24 perce

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Egyesült Államok–Bosznia-Hercegovina 0–0

Foci vb 2026
40 perce

Dzeko az egyik oldalon, Pulisic a másikon – íme, az Egyesült Államok–Bosznia-Hercegovina kezdőcsapatai

Foci vb 2026
1 órája

Dráma Seattle-ben: Belgium a sírból állt fel a rendes játékidőben, majd a 125. percben Tielemans tizenegyesével kiejtette Szenegált

Foci vb 2026
1 órája

Belgium bejutott a nyolcaddöntőbe!

Foci vb 2026
1 órája

Már Belgium vezet!

Foci vb 2026
1 órája

Videókon a belga csoda: így fordítottak Tielemansék kétgólos hátrányból Szenegál ellen

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik