Rendőri kísérettel utaznak

2007.07.22. 00:18
Címkék

Keleti rangadóval kezdi az évadot a bajnok DVSCTEVA. Miroslav Beránek csapata – az eredeti sorsolástól eltérően, felcserélt pályaválasztói joggal – Diósgyőrben lép pályára. A presztízsmérkőzésen nem lehet ott Kiss Zoltán, aki a pénteki edzésen combfeszítőizom-húzódást szenvedett, ezért a gaboni Thierry kaphat játéklehetőséget, aki ebben a szezonban Issiémou néven szerepel a debrecenieknél. A cseh vezetőedző számíthat a Nancyból igazolt Rudolf Gergelyre is, miután a csatárnak megérkezett a nemzetközi játékengedélye. A csapat mellett a szurkolók is készülnek a vasárnapi rajtra. A DVSCszurkolóknak 16.45 órakor kell gyülekezniük az M3-as autópálya Miskolc felé vezető lehajtójának parkolójánál, ahol rendőrök várják őket, hogy biztonságos körülmények között tudjanak eljutni a stadionba. A mérkőzéssel kapcsolatos hír még, hogy a vendégszurkolók csak a helyszínen, a bajnoki meccs előtt két órával nyitó pénztárakban tudják megvenni belépőiket.

Legfrissebb hírek

„Mindent megtettünk, nincs keretmélységünk” – Efraín Juárez az ETO kiesése után

Európa-konferencialiga
4 órája

Pénteki sportműsor: Honvéd–Vasas az NB I-ben; folytatódik az atlétikai és a vizes Eb

Minden más foci
5 órája

A kocka el van vetve, José! – Farkas Norbert publicisztikája

Spanyol labdarúgás
5 órája

Mosolyogj, Kristóf! – Kovács Erika jegyzete

Úszás
5 órája

Milák-csodák az úszó Eb-n; megint csak a Fradi…

E-újság
5 órája

Két magyar jutott döntőbe a torna Eb-n

Egyéb egyéni
5 órája

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
6 órája

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
6 órája