Az első futamgyőzelem

T. A.T. A.
2007.07.22. 00:18
Címkék

Megszerezte első futamgyőzelmét a spanyolországi repülőhollandi-világbajnokságon a Majthényi Szabolcs, Domokos András kettős, és ezzel továbbra is a harmadik helyen áll az összetettben – hátránya mindössze egy pont a német Hans-Peter Schwarz, Roland Kirst párossal szemben a mindent eldöntő utolsó verseny előtt. „Most már biztos, hogy ez nem a mi viadalunk, bár az egyetlen futamot, amelyen viszonylag jó szél volt, megnyertük. Nagyon kellett már ez a győzelem – mondta Majthényi. – Sajnos a gyenge szélben mindegy, merre mentünk, amelyik irányt választottuk, éppen ott nem lehetett haladni. A szombati futamon sok múlik majd.” Az sajnos már biztos, hogy a magyarok nem tudják megvédeni címüket, ugyanis a dán Jörgen és Jacob Bojsen-Möller már akkor is világbajnok, ha a szombati kilencedik futamon vízre sem száll. A második és hatodik helyezett között azonban szoros a csata – közülük gyakorlatilag bárki lehet ezüst- vagy bronzérmes, de hatodik is. Majthényiék természetesen az ezüstöt célozzák meg.

Legfrissebb hírek

Túl sok labdavesztés a Plzentől – a cseh lapok szerint a Ferencváros letámadása volt a kulcs

Európa-liga
20 perce

NHL: Brady Tkachuk újabb triplája, hosszabbítás után nyert a Florida

Amerikai sportok
44 perce

Guzi Blanka a Mercedes „pilótája” lett

Egyéb egyéni
1 órája

Tóth Franka: A Nis elleni mérkőzés nem volt annyira sima, mint amit a végeredmény sugall

Kosárlabda
1 órája

Pénteki sportműsor: MTK Budapest–Vasas FC az NB I-ben

Minden más foci
8 órája

A legszelídebb drog – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Mesterkurzus – S. Tóth János jegyzete

Bajnokok Ligája
8 órája

Borbély Balázs: Saját butaságainkból csináltunk drámát!

Európa-liga
8 órája