Rátgébert jövőre is várják

MTI MTIMTI MTI
2007.07.06. 00:06
Címkék

Véget ért a szlovéniai Postojnában az egyhetes nemzetközi edzőtovábbképzés, amelyet Rátgéber László, a bajnoki ezüstérmes MiZo Pécs 2010 női kosárlabdacsapatának mestere vezetett. Az európai szövetség (FIBA Europe) által először szervezett kurzusra 33 országból érkeztek – szám szerint 88-an – trénerek és fiatal kosarasok, s utóbbiak segítségével bemutató tréningeket tartottak. A hivatalos program reggel héttől este 11 óráig zajlott. A rendezvényen részt vett Nar Zanolin, a FIBA Europe olasz főtitkára, aki máris jelezte, hogy jövőre is Rátgéber Lászlót szeretné megnyerni tanfolyamvezetőnek. Az elképzelések szerint 2008-ban még több nemzet még több szakemberét hívják meg, és újdonságként játékvezetőket is „beiskoláznak”. Akkor már a magyar kosaras-utánpótlás tagjai is segíthetnek a gyakorlatok bemutatásánál.

Legfrissebb hírek

A vb legjobbja a Real Madridhoz igazolna, Mourinhónak azonban nem kell – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 perce

Népsport: kikaptak a „ruszkiktól”, de járt a kézszorítás futballistáinknak Ferihegyen

Népsport
15 perce

Női kosárlabda NB I: Josepovits Kinga köré épülhet az új Pécs

Kosárlabda
35 perce

Marco Rossi: Spanyolország megérdemelten lett világbajnok!

Magyar válogatott
48 perce

Úgy tűnik, Guardiolából nem lesz olasz szövetségi kapitány – sajtóhír

Olasz labdarúgás
51 perce

Átrok Zalán Belgiumba szerződött – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Marozsán Fábián Medvegyevvel párosozik Montrealban

Tenisz
1 órája

Újra nyert Juhásszal a Minnesota Lynx

Amerikai sportok
1 órája