Szabó Dávid: Sisley Treviso

RODICS DÁNIELRODICS DÁNIEL
2007.07.04. 10:58
Címkék

A tavalyi Bajnokok Ligája aranyérmes, jelenlegi olasz bajnok és kupagyőztes Sisley Treviso együtteséhez igazolt Szabó Dávid, a Vegyész RC-Kazincbarcika 17 éves ütője, az elmúlt év legjobb magyar utánpótláskorú játékosa. Az ifjú röplabdázó a közelmúltban három napig élvezte a jelenleg legjobb itáliai csapat vendégszeretetét, részt vett néhány edzésen, orvosi és fizikai felmérésen, majd aláírta ötéves szerződését. Szabó első olaszországi szezonjában a másodosztály újoncánál, az A.S. Pallavolo Mantova csapatánál játszik majd, ahol az olasz juniorválogatott másodedzője a tréner, és tagja a gárdának három juniorválogatott játékos is. Szabó Dávidra Ausztriában, az Európai Olimpiai Reménységek Versenyén figyeltek fel az itáliai menedzserek.

Demeter György, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a Kazincbarcika edzőjeként dolgozott a 2005–06-os évadban, tehát jól ismeri Szabót. „Az utóbbi évek kiemelkedő tehetségéről van szó – mondta a tréner, aki jelenleg a török Fenerbahce szakmai munkáját vezeti. – Van már nemzetközi tapasztalata is, hiszen a Vegyész az elmúlt szezonban részt vett a Közép-európai Ligában. Nem véletlenül esett rá az olaszok választása, óriási lehetőség, és nagy kihívás előtt áll. Remélem, sikerrel jár Itáliában, és tanulmányai folytatására is lesz ideje, no meg energiája!”

Legfrissebb hírek

„Minden megváltozhat, mire szabadügynök leszek” – a távozásáról beszélt Mac Allister

Angol labdarúgás
10 perce

Korábbi játékosa törne borsot a Liverpool orra alá

Bajnokok Ligája
13 perce

Vargáék a Real Madridot, Orbánék a Man. Cityt fogadják, Isztambulban lép pályára a Liverpool – egész napos élő BL-felvezető

Bajnokok Ligája
18 perce

A jégkorong-vb főszponzora átértékeli szerepvállalását az oroszok visszaengedése esetén

Jégkorong
20 perce

Urblík József: Remélem, megmutathatom, mit tudok

Magyar válogatott
30 perce

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
56 perce

15 év után, immáron vezetőedzőként tér vissza a West Hamhez Scott Parker – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Olaszországban arra számítanak, hogy Modric, Moreira és Ramos sem kezd a Fradi ellen

Európa-liga
1 órája