A doktorok csak javasolhatnak

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
2007.06.29. 23:18
Címkék

Rejtélyes mondat átigazolások idején: „A játékos szerződtetésével kapcsolatban a végleges döntés csak az orvosi vizsgálat után születik meg.” Hazánkban elsősorban a külföldi labdarúgók megvétele előtt hallani ezt a kitételt, ám a részletekről mindenki gondosan hallgat. Pedig a minap, Thierry Henry Barcelonába szerződésekor a hírügynökségek még fotókat is közöltek arról, ahogy a francia válogatott csatár a futószalagon kocogott, miközben a testére mindenféle különleges szerkezetet erősítettek. A módszer hazánkban is hasonló. Dr. Lejkó Dezső az Újpest FC orvosaként most igencsak sokat foglalkozik új játékosokkal, hiszen a lila-fehérek több futballistát is igazolnak külföldről. – Először is el kell beszélgetni a futballistával – magyarázta a szakember. – Ki kell faggatni arról, korábban volt-e sérült. Ha igen, megoperáltáke, és hogyan sikerült a beavatkozás. Ha ezen túlestünk, jöhetnek a különböző vizsgálatok. Elküldjük a sportolót a laborba, és megnézzük az eredményeket. Természetesen kiemelkedő figyelmet fordítunk az ízületekre, és ha úgy adódik, meg is röntgenezzük a műtött térdet vagy éppen bokát. A korábbi operációkkal kapcsolatban több mindent vizsgálnak a szakemberek – alaposan megnézik a labdarúgót, akit szerződtetésre javasolnak a klubnak. – Meg kell néznünk, van-e valamilyen elváltozás vagy szövődmény a régebbi sérülés miatt – folytatta az orvos. – Ha a műtét után nem volt megfelelő a felépülés, annak kellemetlen következményei lehetnek. Ebben az esetben később is panaszai lehetnek a játékosnak, akit sok pénzért vesznek meg, noha elképzelhető, hogy az említett okok miatt nem tud majd rendszeresen játszani. Ha gyanús, hogy nem bírja a terhelést, ezt természetesen jelzem a klub vezetőinek. A döntés nem az enyém, hanem az ügyvezetőé vagy éppen a tulajdonosé, én csak javaslatot tehetek. A már említett futószalagos vizsgálatot Magyarországon is végzik, és sok mindent figyelnek az orvosok terhelés közben. – Nem mennék bele a részletekbe, de a lényeg, hogy számos összetevője van ennek a vizsgálatnak – mondta Lejkó Dezső. – Figyeljük az oxigénfelvételt és a vitálkapacitást, és természetesen a savasodási adatokat is nézzük. Ezenkívül felmérjük a labdarúgó reakcióidejét is, azaz valóban nagyon sok mindennel foglalkozunk ilyenkor. A csapatorvos feladata ugyanakkor az is, hogy a próbajátékon lévő futballistákra odafigyeljen. Lejkó doktor a napokban éppen Densill Theobaldnak, az Újpestre érkező trinidadi középpályásnak szentelt külön időt, aki még a szerződéskötés előtt szenvedett térdsérülést. Nos, a labdarúgó MRI-vizsgálaton vett részt, s a kezelésről is a lila-fehérek szakemberével egyeztetett.

Legfrissebb hírek

A harmadik társházigazda is nyert – az Egyesült Államok is továbbjutott

Foci vb 2026
12 perce

Videó: emiatt állították ki az amerikaiak hősét, nem lehet ott a Belgium elleni nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
24 perce

Balogun gólt lőtt, majd pirosat kapott, de az USA tíz emberrel is felülmúlta a bosnyákokat

Foci vb 2026
28 perce

Videó: Balogun gólt szerzett, majd LeBron James ikonikus mozdulatával ünnepelt

Foci vb 2026
46 perce

Balogun góljával vezet a szünetben az Egyesült Államok

Foci vb 2026
1 órája

Rudi Garcia: A labdarúgásban minden lehetséges, amíg hiszünk benne

Foci vb 2026
1 órája

A vb-történelem legkésőbbi góljával jutott tovább Belgium – statisztika

Foci vb 2026
2 órája

USA vagy Bosznia-Hercegovina? Elkezdődött a meccs

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik