Zabel nem indulhat el a vb-n

MTI MTIMTI MTI
2007.06.26. 22:59
Címkék

A Német Kerékpáros-szövet ség (BDR) nem engedi elindulni Erik Zabelt a szeptember 25–30. között Stuttgartban rendezendő országúti világbajnokságon.

„Végleges döntés a pénteki elnökségi ülésen születik a csapat öszszeállításáról, de a szövetség vezetői egyetértenek abban, hogy a doppingbotrányban érintett Zabel nem vehet részt a vb-n” –mondta Wolfgang Schoppe, a BDR alelnöke.

A Tagesspiegel című lap értesülése szerint a sportminisztériumot felügyelő belügyi tárca kezdeményezte Zabel kizárását a vb-csapatból azzal az indoklással, hogy Németország nemzetközi jó hírét rontaná, ha a korábban doppingoló versenyző is részt vehetne a vb-n. „A belügyminisztérium szerepéről nem tudok, azt viszont nem tagadom, hogy az éves állami támogatások elosztásáról döntő sportminisztérium megfenyegetett bennünket: nem kapunk semmit, ha Zabel indul” – nyilatkozta a lapnak Schoppe. A 36 éves Zabel – aki a Tour de France-on többször megnyerte a pontversenyt – május 24-én bevallotta, hogy a Telekom (jelenleg T-Mobile) versenyzőjeként tiltott szerek segítségével érte el eredményeit.

Közben Markus Wilfurth korábbi német válogatott országúti kerékpáros szerint 1999-ig csak azok szerepelhettek a nemzeti együttesben, akik doppingoltak. Wilfurth hétfőn kijelentette: Peter Weibel szövetségi kapitány csak azokat nevezte be a világversenyekre, akik beszedték a Georg Huber csapatorvos által felírt tiltott teljesítményfokozó szereket. Weibel és Huber ellen egyaránt nyomoz az ügyészség doppingszerekkel történt visszaélés vádjával, a vizsgálat lezárásáig a német szövetség mindkettejüket eltiltotta a munkavégzéstől.

Legfrissebb hírek

A vb legjobbja a Real Madridhoz igazolna, Mourinhónak azonban nem kell – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 perce

Népsport: kikaptak a „ruszkiktól”, de járt a kézszorítás futballistáinknak Ferihegyen

Népsport
14 perce

Női kosárlabda NB I: Josepovits Kinga köré épülhet az új Pécs

Kosárlabda
35 perce

Marco Rossi: Spanyolország megérdemelten lett világbajnok!

Magyar válogatott
48 perce

Úgy tűnik, Guardiolából nem lesz olasz szövetségi kapitány – sajtóhír

Olasz labdarúgás
51 perce

Átrok Zalán Belgiumba szerződött – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Marozsán Fábián Medvegyevvel párosozik Montrealban

Tenisz
1 órája

Újra nyert Juhásszal a Minnesota Lynx

Amerikai sportok
1 órája