Jöhet a címegyesítés

Hogy milyen súlyú esemény ről volt szó, azt a rendező hamburgi istálló szlogenje („Universum champions night”) talán jobban kifejezte, mint a magyar elnevezés: A Bajnok hazatér. Persze a bajnok – azt semmiképp sem mondhatjuk, hogy a tékozló fiú, hiszen Erdei Zsolt sok mindent csinált a tehetségével, csak nem tékozolta el – tényleg hazatért, ráadásul teljes fegyverzetében. Megvolt a győzelem, ráadásul kiütéses győzelem – mégis a befejezés kissé bizarra sikeredett, s ha nem is rossz szájízt, de némi értetlenséget hagyott a publikumban, sőt magukban a résztvevőkben is.

George „Honey Boy” Blades azt mondta, nem volt „megfogva” a tizenegyedik menet elején, amikor Joe Cortez mérkőzésvezető beszüntette a küzdelmet. Mindenképpen végigbokszolta volna a meccset, állítja, habár azt is elismeri, hogy mákszemnyi esélye sem maradt a győzelemre.

Most olyasmit fogok mondani, amire talán nem számítanak: magam is úgy érzem, Blades nem volt védekezésképtelen állapotban, mindketten tizenkét menetre készültünk, ő is, én is. Azaz: nem éreztem, hogy álló K. O.-ba szaladt volna.

Ezek szerint vitatkozna Joe Cortezzel, a világ legjobb profiboksz-bírójával? Hiszen a Puerto Ricó-i mérkőzésvezető egy nappal a meccs előtt nagy sikerű szemináriumán éppen azt hangsúlyozta: a bíró legelső kötelessége, hogy megőrizze a versenyzők testi épségét.

Éppen erről van szó: ha Cortez úgy látta jónak, hogy véget vessen a küzdelemnek, akkor nyilván igaza volt. Ő látta közelről Blades szemét, az ő felelőssége minden, ami a szorítóban történik.

Éppen ez az: Blades szemei. Az imént a Hotel Stadion előtt sikerült vele beszélgetnem, levette hatalmas napszemüvegét, olyan volt a szeme alja, mint két véres hurka…

Azt hiszem, a jobbegyeneseimmel az első pillanattól kezdve szépen puhítottam, ennek meg is lett az eredménye. Különben Fritz Sdunekkel új ütéskombinációkat is begyakoroltunk erre a meccsre készülve, benne felütésekkel, de ezúttal nem volt szükség elővezetni a „csodafegyvert”.

Sdunek egy pillanatra meghatotta az újságírókat, amikor megjegyezte, hogy az önök győzelmei jelentették az igazi gyógyírt a betegségére…

Fritz nekem nemcsak az edzőm, hanem a barátom, szinte az apám. Örülök, hogy hozzá tudtam járulni a gyógyulásához.

Akadt kolléga, aki fanyalgott, mondván, hogy ön csak annyit adott ki magából ezen az estén, amennyi feltétlenül szükséges volt a győzelemhez. Van ebben igazság?

Nézze, hazai közönség előtt, a felfokozott várakozás közepette nem engedhettem meg magamnak azt a luxust, hogy belemenjek olyan kalandokba, amelyeknek nem látom a végét. Tény, hogy túl keveset kockáztattam, túlságosan elővigyázatosan bokszoltam, de aki látta a többi mecscsemet, a Hugo Hernán Garay, a Danny Santiago, a Júlio César González vagy a Thomas Ullrich ellenieket, az tudja, hogy ha kell, oda tudok állni verekedni.

Pedig amikor a kezdés előtt hangosan énekelte a Himnuszt, azt hittem, pillanatok alatt szétcsapja Bladest…

Hát ez az, a körítés! Amikor felhördült az ötezer néző, amikor kórusban skandálták a nevemet, s leginkább a Himnusznál – felállt a szőr a hátamon! Profiként most bokszoltam harmadszor Magyarországon, de komolyan mondom, legszívesebben ki sem mozdulnék hazulról. Most értettem meg igazán, mit jelent a hazai pálya előnye.

Mi a véleménye Bladesről?

Csodálatos fickó, igazi fair play díjas sportember. Megjegyzem, előző amerikai ellenfelem, Danny Santiago is ilyen volt.

Az idén bokszol még?

– Legfeljebb egyszer, most jó sokat szeretnék pihenni itthon, Fóton.

Azért akad egy-két horzsolás a fején, gondolom, nem úgy szerezte őket, hogy a folyosón nekiesett a falnak…

Sokszor elmondtam már, ez társasjáték, itt a győztest is ütlegelik rendesen. Azt akarom most, hogy Arabella, a hitvesem lepuszilgassa a fejemről ezeket a sebeket, és következzen a jól megérdemelt pihenő.

Sokan követelik a címegyesítést, a sajtóértekezleten egy német kolléga is ezt firtatta.

Ez nem rajtam múlik, hanem az Universum menedzsmentjén, no meg a potenciális ellenfelek menedzserein. Nekem semmi kifogásom sincs egy címegyesítő mérkőzés, afféle csúcstalálkozó ellen, Roy Jones Jr. elől sem én tértem ki. Senkitől sem tartok, azt hiszem, nekem már nem kell bizonyítanom.

Olyannyira nem, hogy Sdunek mester is kijelentette: ön a világ legjobb félnehézsúlyúja. De mi az a hatalmas gyémántgyűrű az ujján, amit olyan elfogódottan forgat?

Ezt Francisco „Paco” Valcárceltől, a Bokszvilágszervezet, a WBO elnökétől kaptam. Olyan ökölvívóknak jár ez, akik legalább hétszer megvédték világbajnoki címüket – én pedig már a nyolcadikon is túl vagyok. Ha azt vesszük, hogy – többek között – „Prince Naseem Hamed, Artur Grigorjan, Oscar De La Hoya, Joe Calzaghe és Dariusz Michalczewski is megkapta már ezt a „bizsut”, akkor tényleg illusztris társaságba kerültem.