Értéktelen ezüstök

Kezdhetném azzal is, hogy gratulálok…Kezdhetném azzal is, hogy gratulálok…

Eszébe ne jusson! – állított le Tököli Attila. – Mindjárt az elején leszögezném, nem csupán az elmaradt feljutás okozta keserűség szól belőlem, hanem amit az elmúlt évben átéltem. Amikor tavaly nyáron a ferencvárosi folytatás mellett döntöttem, tisztában voltam vele, gondokkal küszködik az egyesület, de azt nem gyanítottam, hogy ekkora a baj.

Most éppen mekkora?

Egy könyvet megtölthetnék a panaszokkal, ám nem vagyok az a típus, aki kiadja az öltözőn belüli dolgokat. Év közben egyébként annyit beszéltem a vezetőkkel, az edzőkkel és a játékostársakkal, mint még soha, akadt észrevételem, amit megfogadtak, és olyan is, amit nem. Igaz, a legtöbbször nem volt hatása a mondandómnak.

Nyilván megbánta, hogy a Fradit választotta.

A klub akkori helyzetét ismerve nem dönthettem másként. Az volt a célom, hogy segítsem a bajnoki cím elérésében.

Tizenkilenc góljával tett is érte. Persze, ki tudja, ha huszonhármat szerez, ezekben a napokban a feljutást ünnepelhetnék.

A tizenkilenc találat valóban nem ért sokat – csak második helyet… Megjegyzem, normálisan működő csapatban egy csatár tizenkilenc gólja elég szokott lenni a jelentős sikerhez, csakhogy az elmúlt időszakban a Ferencváros nem mindig csapatként működött, és nem mindig normálisan…

A (le)szereplést a szurkolók sem tolerálták. Nem tartott tőle, hogy az utolsó fordulóban megismétlődnek a négy évvel ezelőtti Üllői úi események?

Nem.

Akkor sem remegett a lába, amikor a biztonsági emberek őrizetében tudta csak elhagyni a stadiont?

Nem. A Baktalórántháza elleni meccs másnapján Szegedre voltunk hivatalosak egy hírverő találkozóra, s bár sérülésem miatt nem léphettem pályára, a csapattal tartottam. Megtehettem volna, hogy otthon maradok, ám elutaztam a többiekkel. Gondolja, hogy ha bárkitől, bármitől félek, felszállok a buszra?

Szerződése június harmincadikán lejár. Hogyan tovább?

Na, ez az, amiről még nem beszéltünk az FTC elöljáróival… Az biztos, hogy még egy ugyanilyen évet nem tudok, de nem is akarok végigcsinálni. Különböző pletykákat persze hallok a jövőmmel kapcsolatban, például azt, hogy Győrbe igazolok, ám ezek tényleg csak híresztelések. Tegyük fel, csoda történik, és megszűnnek az Üllői úti gondok. Ez esetben, no meg akkor, ha marasztalják, maradna?

Úgy fest, ezen még ráérek töprengeni. Annyit azért hozzátennék: valójában nem az NB II-vel volt a probléma, hanem a körülményekkel.

Korábban csak nagy ritkán cserélték le, az elmúlt hetekben viszont többször is a kispadon fejezte be a mérkőzést. Ezt mivel magyarázza?

Egy húzódás miatt alig edzhettem, de játszanom kellett. Amíg bírtam, pályán voltam, igyekeztem az együttes hasznára válni. Különben három éve ugyanígy alakult a szezon vége, az utolsó fordulóban sérülten vállaltam a játékot, más kérdés, hogy az azt követő két hónapos kihagyást könnyebb volt úgy elviselni, hogy bajnokok lettünk. Ráadásul az élvonalban…