Fabio Quagliarella duplázott

Vágólapra másolva!
2007.06.06. 23:25

Az olaszok litvániai fellépése előtt több jel is arra intette a vendégeket, oda kell figyelniük, ha nem akarják egy esetleges bukással kegyetlenül megnehezíteni a helyzetüket a hátralévő selejtezőkre. Azon túl, hogy a világbajnoki mámorból éppen a Litvánia elleni tavaly szeptemberi 1–1 alkalmával ocsúdott fel az azúrkék gárda, a múlt szombati, Feröer elleni 2–1-es „siker” sem kecsegtetett sok jóval. Ráadásul az olaszok felkészülését a Francesco Totti-ügy is megzavarta, a nemzeti együttestől önkéntesen ideiglenes száműzetésbe vonuló Roma-támadó nyilatkozataival kapcsolatban ugyanis az elmúlt napokban a szerdai találkozón szereplő játékosoktól kezdve az olasz

szövetség vezetőjén keresztül az UEFA elnökéig bezárólag szinte mindenki megszólalt. Az igazi nyomás azonban Roberto Donadonira, a válogatott szövetségi kapitányára nehezedett, a szakember ugyanis tisztában volt azzal, hogy egy esetleges vereséggel az állását is elveszítheti. A korábbi Milanjátékost a kritikák olyannyira felbosszantották, hogy a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón megjegyezte: „Tudom, hogy miért bántanak állandóan: egyszerűen féltékenyek rám.” Nos, ha eddig nem is igazán, a Fabio Quagliarella góljainak köszönhető litvánok elleni győzelem után valóban akadhatnak irigyei a kapitánynak…

Legfrissebb hírek

Serie A: Fabio Quagliarella visszavonult a profi futballtól – hivatalos

Olasz labdarúgás
2023.11.20. 13:49

Serie A: győzelemmel zárt a Napoli, Quagliarella óriási ünneplésben részesült

Olasz labdarúgás
2023.06.04. 20:44

Serie A: a 40 éves legenda góljára Giroud triplával felelt

Olasz labdarúgás
2023.05.20. 22:36

Seria A: a Sampdoria hosszabbított a 38 éves Quagliarellával

Olasz labdarúgás
2021.06.01. 15:14

Videó: döbbenetes milánói hiba után szépségdíjas gólt szerzett a Samp

Olasz labdarúgás
2021.04.03. 14:07

Serie A: az Atalanta a végére hagyta a döntést Szardínián

Olasz labdarúgás
2021.02.14. 17:04

Serie A: szerződést hosszabbított a legutóbbi idény gólkirálya

Olasz labdarúgás
2019.12.07. 15:04

Serie A: szebbnél szebb gólok, óriási fordítás, 96. perces győztes találat

Olasz labdarúgás
2019.12.02. 22:50
Ezek is érdekelhetik