Szultan felült a WBO-trónra

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2007.06.04. 10:33
Címkék

Az orosz kihívó, Szultan Ibra gimov Atlantic Cityben pontozással győzött az amerikai Shannon Briggs, a Bokszvilágszervezet (WBO) nehézsúlyú bajnoka ellen, ami azt jelenti, hogy Szultan trónra emelésével a négy nagy világszervezet nehézsúlyú bajnoka a szovjet utódállamok bunyósa.

A 32 éves Ibragimov (21–0–1, 17 K. O.) 12 menetes taktikai csatában egyhangú pontozással fosztotta meg címétől a 35 esztendős Briggst (48–5–1, 42 K. O.), aki a látottak alapján végképp bizonyította, inkább a szája jár, mint a keze. Divatos kifejezéssel élve, inkább kommunikál, mint bokszol, s noha szerte a világon terjedőben a verbális módi a cselekvéssel szemben, azt azért nem gondoltuk volna, hogy olyan „melós” közegben, mint a boksz, a szóbeli érvek majdnem annyit érnek, mint a pofonok. Szerencsére csak majdnem…

Unalmas összecsapás, orosz fölénnyel

Az orosz végig irányította az összecsapást, jó taktikát választott, rendre megelőzte a bajnokot, balegyeneseivel betalált, miközben jól elmozgott. Ez gyakorlatilag elég volt a rendkívül kötött izomzatával inkább testépítőt, mint bunyóst idéző Briggs ellen, aki tehetetlenségében dühös lett – kellő boksztudás híján. Ibragimov ráadásul a 9. menetben a köteleknél megsorozva ellenfelét olyannyira meggyőző volt, hogy a címvédő a hátralévő menetekben már képtelen volt megfordítani a találkozót. A pontozás is elképesztő orosz fölényt mutatott (119:109, 117:111, 115:113).

Hogy milyen mérkőzés volt? A hírügynökségek taktikai csataként jellemzik a küzdelmet, ami közérthe tően annyit jelent, unalmas. Ezt támasztja alá két idézet a profiboksz.hu internetes portálról: „Az egyik nívótlan bajnokot egy újabb váltotta”, valamint: „A gond igazából az, hogy ilyen arcok derekára világbajnoki öv kerülhet.”

Vladimir Klicsko megjósolta a sikerét

A sydneyi olimpia nehézsúlyú ezüstérmesének köszönhetően a négy legelismertebb világszervezet trónján újra a szovjet utódállamok öklözői ülnek. Briggs tavaly november óta tartó uralkodása pünkösdi királyság volt. Az eredmény nem kimondottan meglepetés, a fogadóirodák a kihívót tartották esélyesebbnek, sőt a július 7-én Lamon Brewster elleni címvédésre készülő ukrán (exszovjet) Vladimir Klicsko is Ibragimovra voksolt. A Kitzbühelben edzőtáborozó fiatalabb Klicsko fivér 60 százalék esélyt adott az orosznak. Mindazonáltal a súlycsoport helyzetét jól jellemzi az ukrán azon meglátása, hová is rangsorolja magát: „Nem vagyok annyira a csúcson, amennyire szeretném, de a többiek fölött állok.”Nem baj, hogy így gondolja, s az sem, hogy valószínűleg a többi bajnoknak is hasonló magáról a véleménye. A gond csupán azzal van, hogy mit is értenek csúcson…

Legfrissebb hírek

Aczél Zoltán állásába került a Szeged rossz kezdése – hivatalos

Labdarúgó NB II
3 perce

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
46 perce

„Nagyon közel vagyunk azokhoz a válogatottakhoz, amelyek az érmekért küzdenek” – Chema Rodríguez a férfi kézilabda Eb-ről

Kézilabda
47 perce

Los Angeles 2028: csak az utolsó meccseket rendezik a központi helyszínen a futballtornán

Egyéb egyéni
1 órája

Guardiola „haragszik” a Man. Cityre, amiért az nem költ elég pénzt átigazolásokra

Angol labdarúgás
1 órája

Imre Bence: Elvárjuk magunktól, hogy megverjük a szerbeket, ha ők jönnek a vb-selejtezőben

Kézilabda
1 órája

Szalontay az országos csúcsa után az első fordulóban búcsúzott sprintben a pályakerékpáros Eb-n

Kerékpár
2 órája

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik