Harsányi a legjobb hazai

T. A.T. A.
2007.06.03. 23:15
Címkék

A címvédő Lars Larsson szá mára izgalmasan kezdődött a ralikrossz Európa-bajnokság nyirádi futama: a svéd pilóta a délelőtti edzésen a pálya leggyorsabb részén hatalmasat bukott, és nagyon összetörte Skoda Fabiáját. Egy bajnok azonban többek között azért is bajnok, mert jól felkészült szervizcsapat áll mögötte – Larsson autóját is rendbe hozták a délutáni első selejtezőre, amelyen meg is szerezte a hatodik pozíciót. A leggyorsabb a szintén svéd színekben induló Michael Jernberg volt a királykategóriában.

A magyar indulók közül Harsányi Zoltán nevéhez fűződik a legjobb helyezés (13.), jó esélye van rá, hogy a top tízben végezzen a vasárnapi viadalon. Kotán Péternek sem kell erről lemondania, igaz, a mezőny egyik legtapasztaltabb versenyzője „csak” a 16., ám ez sem rossz teljesítmény azután, hogy az előfutam utolsó körében, 150 kilométer/órás tempónál tönkrement a kormányszervója, és majdnem felkenődött a korlátra. Szerencsére megúszta, így némi szerelés után vasárnap folytathatja a küzdelmet. Mózer Attila a 18., Révész Bálint a 19. pozícióból várja a folytatást.

A divízió II-es géposztályban a tavaly remek teljesítménnyel a negyedik helyet megszerző ifjabb Bánkuti Gábornak nem volt értékelhető eredménye (a hírek szerint motorhiba hátráltatja), Kékesi Attila pedig a 13. lett.

Az Eb-futamon vasárnap délelőtt a további előfutamokat tartják meg, az egyes kategóriák döntői 15 órakor kezdődnek.

Legfrissebb hírek

NS-képeslap: a sport- és a közösségi események találkozási pontja

Egyéb egyéni
13 perce

NS-ELEMZÉS: bajnoki címet ért az ETO korszerű labdás játéka

Labdarúgó NB I
44 perce

NHL: hosszabbításban dőlt el a hetedik meccs, a Montreal bejutott a keleti fináléba

Amerikai sportok
1 órája

NBA: Wembanyama fantasztikusan játszott, bajnokveréssel indított a Spurs

Amerikai sportok
1 órája

Fetter Erik: Mélyről jöttünk vissza, magas helyre teszem a piros trikót

Kerékpár
2 órája

Anthony és Richarlison kimaradt, Neymar bekerült a brazil válogatott végleges vb-keretébe

Foci vb 2026
8 órája

Vojvoda Dávid elköszön a kosárlabdától; a Cube segítségével elemezzük az ETO FC futballját

E-újság
8 órája

Keddi sportműsor: kulcsfontosságú magyar–brit meccs a hoki-vb-n

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik