Rettegés 90 percig

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
2007.05.27. 00:45
Címkék
Az már nem kérdés, hogy mely csapatok végeznek a dobogón – a DVSC-TEVA nyerte meg a bajnoki címet, az MTK végzett ezüstérmesként, és a ZTE lett a bronzérmes –, arról azonban a záró forduló dönt, hogy a Vác mellett a PMFC-Pécs Plaza, a Győri ETO FC vagy pedig a REAC búcsúzik el az első osztálytól. A Pécs a már kieső Vác ellen küzd, a Győr hazai pályán a DVTK-t fogadja, a REAC pedig Székesfehérvárott mérkőzik.

Nem mindennapi izgalmak között fejeződik be a küzdelem a bentmaradásért, egy héttel ezelőtt még hét csapatnál retteghettek amiatt, hogy a Vácot követve nekik is búcsúzniuk kell az élvonaltól. A 29. forduló után némileg tisztult a kép, hiszen a Kaposvár, a Sopron, a Paks és a Tatabánya is meghosszabbította élvonalbeli tagságát, így mostanra csak a Pécs, a Győr és a REAC sorsa maradt bizonytalan.

A legkevésbé irigyelt helyzetben kétségkívül a PMFC van, hiszen esetleges váci győzelme sem garantálja számára a bentmaradást.

PMFC: kiesés esetén ugrik a pluszpénz!

A baranyai együttes legutóbb hatalmas esélyt mulasztott el, ugyanis hazai pályán félidőben még két góllal vezetett a Kaposvár ellen, végül azonban 3–2-re veszített, és így lépéshátrányba került riválisaival szemben. A hét elején az elöljárók menesztették a vezetőedzőt, így a Vác ellen Keszei Ferenc korábbi segítője, Schneider Gábor, valamint a csapatkapitány, Szabados József készíti fel az együttest.

„Nekünk annyival jobb a helyzetünk, mint a Vácnak, hogy még mindig van esélyünk a bentmaradásra – mondta Schneider Gábor. – Nem veszítettük el a hitünket, azt pedig mindenki tudja, hogy a hit csodákra képes. Nyernünk kell Vácott, és mi hiszünk a három pont megszerzésében. Ugyanakkor megjegyezném azt is, hogy a Fehérvár hétfői, újpesti játékát látva több mint meglepetés lenne a REAC esetleges pontszerzése, a Csank János vezette csapatok pedig mindig a tisztességükről voltak híresek…”

Azaz a pécsiek bíznak önmagukban, de számítanak a REAC ellen játszó Fehérvár, illetve a Győr ellen küzdő DVTK tisztességére is. Azt tudni kell, hogy kiesés esetén a Pécs futballistáinak vissza kell fizetniük azt az összeget, amelyet eddig prémiumként megkerestek (miután fejkvóták vannak, forintosítani csak játékosra lebontva lehetne, ami tény: a prémium harminc százalékát vehették eddig fel a játékosok, a kialkudott pénz egésze csak a tizedik hely elérése esetén járt volna nekik), de még ha sikerül is megkapaszkodniuk, akkor sem járnak jól: az eddig felvett pénz tíz százalékát ugyanis ebben az esetben is vihetik vissza a pénztárba…

NS-TIPP: ESÉLY A BENTMARADÁSRA: 30%

Legfrissebb hírek

Kriszt Sarolta 16 pontra a legjobb tíztől hétpróbában

Atlétika
10 perce

Óriási meglepetés, Sallai Rolandék csak a végén mentettek pontot az újonc ellen

Minden más foci
13 perce

El-selejtező: öt gólt vágott Feröeren, kettős győzelemmel jutott tovább a Lech Poznan

Európa-liga
20 perce

Gyász: elhunyt a 19 éves walesi kerékpáros a portugál körversenyen

Kerékpár
22 perce

A Veszprém legyőzte a Portót a spanyolországi torna döntőjében

Kézilabda
1 órája

Kosárlabda: vereséggel kezdett az U16-os leány Eb-n a magyar csapat

Utánpótlássport
1 órája

Kós Hubert döntött: a 200 vegyest választja

Úszás
1 órája

Ciro Immobile bejelentette visszavonulását

Olasz labdarúgás
2 órája