Beniké a legjobb idő

TÓTH ANITATÓTH ANITA
2007.05.27. 00:45
Címkék
A Benik Balázs, Varga István kettős kezdte a legjobban a rali országos bajnokság harmadik futamát – a címvédő megnyerte a Dunaújváros utcáin megtartott prológot.

„Anya, az enyém az a szürke kocsi, én azzal versenyzek” – jelentette ki egy hatévesforma kisfiú, jelezvén, tetszenek neki az út szélén a rajtra váró raliautók. Nem ő volt az egyetlen: a házak ablakaiból fürtökben lógtak az emberek, arról már nem is beszélve, hányan sorakoztak a Dunaújváros utcáin kijelölt pálya szélén. Az sem riasztotta vissza őket, hogy az égen fekete felhők gyülekeztek – lógott az eső lába. Végül szerencsére elmaradt az égi áldás, igaz, csak a pálya szélén állóknak, a szervizparkban ugyanis jég is esett.

Volt néhány autó, amelyik megsínylette a történteket: Turán Frigyes Octaviája például háromhengeressé vált – valószínűleg az eső következményeként. Még szerencse, hogy a prológ eredménye nem számít bele a Duna-rali végeredményébe – itt tényleg csupán lélektani szempontból volt fontos a győzelem. Abból viszont nagyon.

Ha így vesszük, akkor Benik Balázs és Varga István hajthatta a legnyugodtabban álomra a fejét: a Ford Focus remekül szuperált, a leggyorsabb volt a házak között vezető, kanyargós szakaszon. Az összetett pontversenyben élen álló páros 1.6 másodperccel előzte meg legfőbb riválisát, Turi Tamást, majd Spitzmüller Csaba következett. Tehát sorban egymás után a WRC-sek, ahogyan a papírforma diktálta.

„Egyelőre minden rendben van, de a neheze csak most jön” – mondta Benik, és látszott rajta, gondolatban már a szombati murvás pályákon jár, hiszen azok jelentik majd számára a legnagyobb kihívást, azokon dől el a küzdelem.

Mert bár a prológot aszfaltúton tartották, szombattól murván száguldanak a pilóták – és ez mindannyiuk számára zsákbamacska egy kicsit, hiszen az idén először versenyeznek ilyen talajon. Tartanak is tőle egy kicsit – amellett, hogy nagyon várják –, főleg azért, mert helyenként nagy és éles kövek vannak a pályákon – márpedig azok meglehetősen defektveszélyesek. És hogy borulni is lehet rajtuk, azt bizonyítja, hogy a teszten hárman is fejtetőre tették a versenygépüket – szerencsére, így vagy úgy, mindhárman el tudtak rajtolni pénteken.

Legfrissebb hírek

Franko Kovacevic: Az Újpest elleni gólom az egyik kedvencem a Fradiban

Labdarúgó NB I
17 perce

Távozott a Premier League-ből kieső Burnley edzője

Angol labdarúgás
25 perce

Hosszabbított a Dániában légióskodó 18 éves magyar kézis, megsérült az FTC leendő kapusa

Kézilabda
36 perce

Huszonhárom év után visszavonul Ashley Young

Angol labdarúgás
50 perce

Népsport: a futballkincstár legigazabb gyöngye volt

Népsport
1 órája

Mintegy húsz versennyel számol az idén a szülés után visszatérő triatlonos Kuttor-Bragmayer Zsanett

Atlétika
1 órája

Cristiano Ronaldót Messivel provokálták, de őt ez nem zavarta – megszerezte pályafutása 970. gólját

Minden más foci
1 órája

NS-partnerség: újabb díjakat kapott a Bölöni-film

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik