Nem játszott, mert pénzt kért

Hogyhogy itthon?Hogyhogy itthon?

Szeptemberben igazoltam az Ejidóhoz, ám már az első hónapban nem kaptam meg azt az összeget, amely a szerződés szerint megilletett volna – mondta Éger László. – Ha ez az első egyben az utolsó alkalom lett volna, aligha jutunk idáig, de fájdalom, folyamatosan kevesebb pénzt utaltak át a számlámra. Januárban leültem a vezetőkkel, reméltem, tisztázzuk az ügyet, de mivel egyedül nem mentem semmire, februárban már a menedzserem is bekapcsolódott a tárgyalásokba. Ennek az lett a vége, hogy feljelentettük a klubot a FIFA-nál.

Ezt nyilván nem díjazták az elöljárók.

Olyannyira nem, hogy közölték velem: többé nem rúgok labdába az Ejidóban. Edzeni edzhettem, sőt még a hagyományos szerdai felkészülési találkozókon is rendszeresen pályára léptem, azonban a hétvégeken csak a lelátón jutott számomra hely. Ezt rajtam kívül talán a szakvezetőnk sajnálta a legjobban: Antonio Tapia megsúgta, nem az ő ötlete volt, hogy mellőzzenek. Ő, ahogy mondta, szívesen játszatott volna, ugyanúgy, mint a feljelentés előtti hónapokban. Addig, ha nem küszködtem sérüléssel, biztos helyem volt a kezdő tizenegyben. Megérte ujjat húzni a vezérkarral?

Egy hétig tartott, amíg megegyeztünk a szerződésbontás részleteiben, és a válaszom az, hogy igen, megérte. A klub gyakorlatilag rendezte az adósságát, szerintem a fennmaradó részt is nemsokára megkapom. Egy bizonyos összegről lemondtam, hogy mihamarabb hazatérhessek, mert van valami, ami a focinál is fontosabb számomra.

Mi lenne az?

Családi ügy. Ennél többet hadd ne mondjak róla.

Akkor váltsunk! Ezzel akartam kezdeni: gratulálok a negyedik magyar bajnoki címéhez.

Köszönöm szépen. A statisztika tényleg azt mutatja, hogy négyszeres aranyérmes vagyok, de én csak háromszoros bajnoknak vallom magam. A szezon elején játszottam ugyan két meccset a Debrecenben, sőt a Vasas ellen még gólt is lőttem, ám valójában azzal járultam hozzá az újabb elsőséghez, hogy szívből szorítottam a Lokinak. A dicsőség a csapattársaimat illeti meg, no meg Szima Gábor tulajdonost, aki nélkül nem tartana ott a DVSC, ahol. Kívánom neki, hogy váljon valóra az álma, és a Debrecen kerüljön fel a Bajnokok Ligája főtáblájára.

Éger Lászlóval?

Majd meglátjuk… Korai erről beszélni, végtére is néhány napja vagyok itthon.

Megbánta, hogy elfogadta a Poli ajánlatát?

Egyáltalán nem. A történtek ellenére sem.

Fejlődött odakint?

Hátrányomra biztosan nem vált, hogy a spanyol másodosztályban edződtem. Nem is gondoltam volna, hogy az a bajnokság ennyire erős, számos, az élvonalat megjárt, oda visszavágyó együttes ellen játszhattam. A Valladolid otthonában elért egy nullás győzelmünk éppúgy felejthetetlen, mint a Numancia elleni kupamérkőzésünk, amelyet tizenegyesekkel nyertünk meg. Az utolsót én értékesítettem, másodpercekkel később az egész gárda a nyakamban lógott – mit mondjak, kellemes teher volt… Amikor elköszöntem a többiektől, kedvesen és egy sangriás pohárkészlettel búcsúztattak. Bízom benne, hogy jó szívvel emlékeznek majd rám.

Belevágna még egyszer a légióséletbe?

Azt hiszem, igen. De csak akkor, ha megnyugtatóan rendeződnek az itthoni dolgaim.