Soproni hőstett: nem volt mese

2007.05.16. 00:20
Címkék
A jobban védekező, jobban dobó és jobban is lepattanózó MKB-Euroleasing Sopron az utolsó percekre felőrölte a címvédő ellenállását, és a kupagyőzelem után a bajnoki címet is hazai környezetben harcolta ki.

Roppant elszánt kezdő ötösök kocogtak ki a parkettre, Sopronban tán még sosem látott fergeteges hangulatban. Ott volt Ivana Matovics, az elmúlt napok negatív hősnője is a pályán. Talán hogy pozitív hőssé váljon. Elképesztő iramban estek egymásnak az együttesek, és a nagy tempó ellenére többnyire pontosak voltak a dobások, de egy-két mozzanat jelezte a játéktéren uralkodó óriási feszültséget: ilyen volt például Béres Tímea kihagyott ziccere, vagy amikor Olekszandra Gorbunova elhagyta a labdát.

Aztán robbantott az MKBEuroleasing. Illetve Cserny Réka. A távozófélben lévő csapatkapitány ott folytatta, ahol a negyedik mérkőzésen abbahagyta: minden helyzetből betalált, és a hatodik percre nyolcpontos előnyhöz juttatta csapatát. A cseppet sem meglepő módon Iványi Dalma és Béres Tímea vezérelte címvédő azonban hamar visszazárkózott – ha nem teszi, már itt eldőlhetett volna a csata. Hogy nem dőlt el, abban az is közrejátszott, hogy ekkor még nagyon passzívak voltak a hazaiak mezőnyemberei, szinte csak a centerek dobtak pontot a soproniak közül.

Bezzeg a másik oldalon Iványi! Ő nemcsak fontos kosarakat szerzett, hanem sok lepattanót is, a félidőig szám szerint kilencet, ami emberfeletti teljesítmény egy irányítótól. Na de a pécsiek csapatkapitányától megszokhattuk, miként lassan Matovicstól is kezdjük megszokni a túlzott keménykedést: ezúttal Vajda Annát lökte el két kézzel a 17. percben. Hála Istennek azonban nem az ilyen jelenetek voltak jellemzőek az ötödik összecsapáson, amelynek felénél a négypontos soproni vezetés ellenére is abszolút kétesélyes volt a mérkőzés és a bajnoki cím sorsa.

Sőt el lehetett mondani ugyanezt a harmadik játékrész végén is, amelyben ugyan megint meglépett nyolccal az éppen Matovics centergóljaira építő alapszakaszgyőztes, de a másik center, Béres találataival lőtávolon belül maradt a MiZo. Többre viszont nem futotta a vendégek részéről, akik a hajrára már csak asszisztálni tudtak az ukrán Gorbunova kosárshowjához, aki az áthatolhatatlan hazai védőfallal a háta mögött eldöntötte a bajnoki döntőt.

Elfáradt a Pécs, a Sopron pedig megérdemelten lett bajnok, mert 0–2-ről felállva bizonyította, hogy jelenleg jobb csapat nagy riválisánál.

Legfrissebb hírek

Népsport: amihez csak nyúlt, arannyá vált

Népsport
19 perce

Zachariassen a legek legje; Beszélgetés Szalai Gáborral

E-újság
7 órája

Európai kézilabdaligák: Farkas Johanna 11 gólt szerzett a Metzingenben

Kézilabda
8 órája

Gruber Zsombor megszerezte első gólját belga csapatában

Légiósok
8 órája

A csendnek is van hangja – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Az Év sportolója – Vincze András publicisztikája

Atlétika
8 órája

Vasárnapi sportműsor: Kisvárda–FTC, DVSC–ZTE

Minden más foci
8 órája

Ligue 1: hátrányból nyert a PSG, a Lille Giroud góljával mentett pontot

Francia labdarúgás
8 órája