Együttműködés a MOB-bal

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2007.05.16. 00:20
Címkék

A Magyar Olimpiai Bizottság legutóbbi közgyűlésén megszavazták, hogy a jövőben állandó meghívottként tanácskozói jogot adnak a Magyar Sakkszövetségnek. Kunos Péter elnök szerint a sakkozók segíthetik a MOB tevékenységét, és tanulhatnak is a közös munkából.

„Készen állunk bekapcsolódni a MOB több bizottságának munkájába, így örülnénk, ha a szakmai, a PR-, a sajtó- vagy a gazdasági bizottság befogadná egy-egy szakértőnket – értékelt Kunos Péter. – Ugyanakkor biztosak vagyunk abban is, hogy Polgár Judit részvétele hasznos lenne a női bizottságban. A sakkolimpia valamilyen formában a NOB égisze alá juthat, így a sakk is a sportok családjának legelismertebb körébe kerülhetne.”

Az egyezségben szerepet játszik Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és Kirszan Iljumzsinov, a Nemzetközi Sakkszövetség vezetőjének februári megbeszélése.

„Rogge támogatja a FIDE NOB-tagságra irányuló törekvését, és segít is minden nemzeti sakkszövetségnek, amely hazája olimpiai bizottságához akar csatlakozni” – mondta Kunos.

Legfrissebb hírek

Lindsey Vonn bal térdében elszakadt az elülső keresztszalag, de így is indulni akar az olimpián

Téli sportok
22 perce

Milánó 2026: minden eddiginél magasabb a nők aránya a téli játékokon

Téli sportok
25 perce

Sport témájú alkotások is szerepelnek a 45. Magyar Filmszemlén

Egyéb egyéni
29 perce

Nem bünteti meg 400 ezer euróra Vargáékat az AEK tuajdonosa

Minden más foci
35 perce

Az MBH Bank csapata is indul a Strade Bianchén március elején

Kerékpár
56 perce

Ifjúsági BL: Kovács Bendegúz triplázott a Dortmund ellen

Légiósok
57 perce

A Lipcse két feltétellel hosszabbítaná meg Gulácsi Péter szerződését – sajtóhír

Német labdarúgás
57 perce

Aczél Zoltán állásába került a Szeged rossz kezdése – hivatalos

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik