Petacchi visszatért

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
2007.05.15. 23:17
Címkék
Alessandro Petacchi, a Milram olasz kerekese nyerte meg a Giro d’Italia harmadik szakaszát, míg a szintén olasz Enrico Gasparotto (Liquigas) visszavette csapattársától, Danilo Di Lucától a rózsaszínű trikót.

Az utolsó szardíniai szakaszra került sor hétfőn a Giro d’Italián. A mezőny Baruminiből indult, hogy 181 kilométer megtétele után Cagliariba érkezzen meg. Legutóbb 1991-ben volt itt a befutó, azon a szakaszon a legendás olasz Mario Cipollini nyert. Már rögtön az etap elején (négy kilométer megtétele után) megszökött a mezőnytől egy öttagú csoport, amelyben ott volt az olasz Giovanni Visconti (Quickstep), az orosz Mihail Ignatyev (Tinkoff Credit System), csapattársa, az olasz Elio Aggiano, a francia Alexandre Pichot (Bouygues Telecom) és a szintén francia Mickaël Buffaz (Cofidis). Előnyüket fokozatosan növelték, hatvan kilométer után már több mint hét percet vertek a mezőnyre. További ötven kilométert követően már csak Visconti és Ignatyev volt szökésben, de előnyük fokozatosan csökkent. Hogy aztán a végére el is fogyjon…

A befutó előtt (700 méter volt a célig) azonban – akárcsak vasárnap – ismét történt egy baleset, négyen estek el, és közöttük volt két, a végső győzelemre is esélyes olasz versenyző, Damiano Cunego (Lampre-Fondital) és Gilberto Simoni (Saunier Duval-Prodir). Miközben a boly a földre kerülteket és a kerékpárokat igyekezett kikerülni, Alessandro Petacchi fantasztikus hajrával szerezte meg a szakaszgyőzelmet, a német Robert Förster (Gerolsteiner) és az argentin Ariel Maximilian Richeze (Ceramica Panaria) előtt. Az olasz versenyzőnek a déli népekre jellemző érzelemkitörése volt a célba érkezés után: másodpercekig a kerékpárja kormányára borulva zokogott, alig tudta összeszedni magát, hogy szavakba öntse boldogságát. Tavalyi súlyos sérülése után ez volt az első igazán nagy sikere (igaz, az idény elején nyert már néhány kisebb versenyt), sokat dolgozott érte, hogy újra visszaküzdje magát az élre.

A Liquigas csapatán belül újra megtalálta első gazdáját a rózsaszínű trikó, amelyet Danilo Di Lucától vett vissza Enrico Gasparotto. Bodrogi László a 102. helyen, a főmezőnnyel ért célba. A mezőny kedden elhagyja Szardínia szigetét, és áthajózik Salernóba, ahol szerdán a negyedik szakasszal folytatódik az Olasz körverseny, mégpedig egy 153 kilométeres etappal, amely hegyi befutóval végződik.

Legfrissebb hírek

Ferran Torres nem edz a Barcával; kérője akadt Roberto Martíneznek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
7 perce

Supermoto-vb: új kategóriával bővül a visontai versenyhétvége

Egyéb autó-motor
33 perce

MotoGP: Rio de Janeiróban rendezik meg jövőre a szezon előtti bemutatót

Egyéb autó-motor
48 perce

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
1 órája

Bunyósból koronglövő – Kótai Mihály ötvenéves lett

Ökölvívás
1 órája

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
1 órája

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
2 órája

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
3 órája