Tizenegy éve semmi
Kispesten most mindenki Árgyelán János akar lenni.
Az 1996-os Magyar Kupa-finálé visszavágóján a csereként beszálló középpályás döntötte el a Honvéd javára a BVSC elleni párharcot (összesítésben 2–1-re nyert Török Péter csapata). Az 1909-es „születésű” klub azóta nem nyert semmit, márpedig az eredménytelenséghez korábban nem szoktak hozzá a XIX. kerületben, ezt az addigi 13 bajnoki cím, valamint öt kupagyőzelem is bizonyítja. Tizenegy éve viszont sehol egy arany, nem csoda, hogy Kispesten úgy gondolják, ideje lenne nyerni valamit. Mondjuk egy Magyar Kupát… A Debrecen elleni találkozó előtt felkínálták a lehetőséget, hogy a döntő helyszínén, a Szusza Ferencről elnevezett létesítményben gyakoroljon a csapat, ám a kispestiek maradtak a Bozsik József Stadionban. Mégiscsak az az otthonuk, amint arra több tábla is felhívja a látogató figyelmét. Hogy a Honvédnál tényleg van remény a szebb jövőre, azt a figyelmeztető felirat is jelzi: „A Bozsik-stadion egy családi program, és a mi otthonunk. Itt mocskos, gyalázkodó, káromkodó, istengyalázó, rasszista, kötekedő ordítozásnak, dobálózásnak helye nincs. Az elkövetőket azonnal kivezetjük a stadionból, kitiltjuk, és indokolt esetben feljelentést teszünk ellenük. Megértésüket köszönjük: Budapest Honvéd-vezetőség”.
Az ember szinte vigyázzba vágja magát, úgy nézi végig a piros-feketék edzését. Maga a másfél órás tréning pörgős, változatos, kívülről élvezetes is, csak arra kapjuk fel a fejünket, hogy a fedett lelátórész tetőszerkezetének bontása időnként akkora robajjal jár, mintha a 4-es metró fúrópajzsa tévedt volna Kispestre. A játékosok testi épsége persze nem forog veszélyben, a kivételt Igor Bogdanovics képezi: a gárda Benjáminja úgy vetődik elé, hogy a támadó nagyot ordítva kap a bokájához. A pillanatnyi döbbenet után megnyugszik a szakmai stáb, a szerb légiósnak nem esett baja. Igaz, Supka Attila valószínűleg így sem számíthat rá az idei MKsorozat utolsó összecsapásán, tudniillik – információink szerint – a két részt vevő csapat tulajdonosa abban állapodott meg a télen: a Debrecen olyan kikötéssel adja kölcsön a Honvédnak a csatárt, hogy a két együttes egymás elleni csatáin nem ölthet szerelést. A szabálykönyv ugyan tiltja az efféle alku írásos rögzítését, a szóbeli egyezséggel máris kinyílik a kiskapu. Azért felvetődik a kérdés: a Loki miért tart attól a futballistától, akire a télen nem volt szüksége?
Miközben ezen morfondírozunk, az edzést záró kapura lövéseknél elkönyveljük, hogy Supka Attilának felettébb jó a rúgótechnikája, tizenhat méterről rendre a pipába talál, igaz, egy ízben Tóth Iván szemtelenül kifejeli a labdát, de sietve közli: véletlen volt… Hiába no, védeni akar a döntőben. Még akkor is, ha neki van a legkevesebb esélye rá, hogy ő legyen „Árgyelán”…
