A Werder 0–3-ról próbál talpra állni

2007.05.02. 19:25
Címkék
Csütörtökön rendezik az UEFA-kupa elődöntőinek visszavágóit. A Bremen–Espanyol párharc már-már lefutottnak tűnhet, mivel az első mérkőzésen hazai környezetben a barcelonai alakulat 3–0-ra győzött, így Brémában elég lehet, ha az eredmény tartására törekszik. Azonban nem érdemes teljesen leírni, a Werdert, mivel az előz körben is egy 4-est hintett az AZ Alkmaarnak. A német alakulat ráadásul hazai környezetben roppant erős (11–1–4).
Ennél izgalmasabb összecsapást ígér a két spanyol együttes a Sevilla–Osasuna párharca. Az első mérkőzésen csupán egyetlen góllal bizonyult jobbnak az Osasuna hazai környezetben. A két csapat közül a Sevilla lehet kimerültebb, mivel még mindenhol érdekelt (bajnoki cím, Spanyol kupa, UEFA-kupa), legutóbb a bajnokságban az Espanyolt intézte el hazai környezetben 3–1-re, ezzel legutóbbi négy tétmérkőzése közül már a harmadikat nyerte meg. Hazai pályán ráadásul roppant erős mindössze egyszer maradt alul (13–2–1). Az Osasuna is megosztja figyelmét, mivel az UEFA-kupa mellett még a kiesés sem kerülte le teljesen, legutóbb a Zaragozával remizett hazai közönsége előtt. Utazó statisztikája roppant gyatra 5–1–10…
Legfrissebb hírek

Gólrekordot hozott a BL-alapszakasz második fordulója – statisztikák

Bajnokok Ligája
5 perce

Gian Piero Gasperini: A legváratlanabb módon akadtunk el a célvonalon

Bajnokok Ligája
1 órája

Újabb bravúrpontokért lép pályára a Szeged a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
1 órája

A 60 éves Márton Gábor nem bánja, hogy átállt a sötét oldalra

Magyar válogatott
2 órája

Csütörtöki sportműsor: az FTC a Viktoria Plzent fogadja az El-ben

Minden más foci
8 órája

Fradi: vissza Európába; Márton Gábor 60 éves

E-újság
8 órája

Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond a spanyol álomcsapatban

Kézilabda
8 órája

Női kosárlabda Euroliga: Lelik tizenhárom, Takács-Kiss tizenkét pontot dobott

Kosárlabda
9 órája